Szöul, az MBA és minden más

A másnapi program, hála a helyieknek, felette gazdagra sikerült.

DK-Ázsiában is - meg talán mindenütt - tud lenni az embernek egy olyan félelme,hogyha valaki nagyon segítőkészen ajánlja a saját szolgáltatásait, hangozzanak is bármilyen jól,azzal inkább végül a szolgáltatásnyújtó jár jól.Nos ennek a napnak a tervezésénél is volt egy ilyen félelmem,merthogy nagyon meg akartak minket győzni,hogy Trincoból indulva ne érjuk be Sigiriyaval és Dambullával,de egy elefántszafarit is iktassunk be. Anyu még Wilpattuban közölte,hogy neki csak úgy jó az elefantnezes,ha kiselefánt is van... Persze mondták,hogy lesz;) Ígyhát csak azt kellett megfontolni,hogy bírjuk-e.Mivel úgy döntöttunk igen, mentem leütni az utat - azzal a kiegeszítő megállapodással,hogyha nincs elefánt,nincs pénz. Így már egész nyugodtan aludtam, plane,hogy a szállásban is megegyeztünk a helyiekkel. (A túra 9000 rúpiát kóstált, beleértve a dzsipet is a szafarira. Ettől még nemzeti park belépőt kell venni. Az elég érdekes megoldás egyébként, hogy a gépjárműről Neked kell gondoskodnod, de minden nemzeti parkban így működik...)

Szóval reggel jött a találka és azt a hírt kaptuk, hogy tuk-tukkal megyünk Habaranaba. Trincomaleeból... Ha megnézzük a térképen, ez mintegy 100km és 100km a nemtökéletes utakon semmiben, de különösen az amúgy nagyon kedves és hasznos tuktukokban nem kényelmes. Minthogy megint hajnali volt az indulás, tettem néhány közepesen erős kísérletet, hogy talán menjünk mégis valami mással, de sajnos nem jártam sikerrel... átszervezni meg nem akartam a gazdag programot, aminek az alapja éppen az volt, hogy saját autóval rugalmasabbak vagyunk... Ráadásul kezdésnek elmentünk a helyi halpiacra, hogy a Habanara-beli szálláson is legyen friss hal (cáfoldanó a minapi tételemet :)). Ettől nem voltam éppen boldog.. az én időmből meg az én pénzemből ment a fuvar, de a bonyodalom eztán jött. Nem vagyok éppen egy hisztis alak, mint tudjuk és tényleg mindent kibírok, de Trincotól vagy 60 km-en át egyszerűen NINCS út! Vagyis van valami nyomvonal és építkeznek KÉZZEL - szó szerint lapáttal, csákánnyal, nemkevés NŐ ráadásul, de, hogy ez minden csak nem út... Szóval 4,5 óránkba került ez a rész.. Sohatöbbet! A búvárkodásért tehát ugye meg kell küzdeni... A hab a tortán pedig az volt, hogy mikor lett jó út, ott kb. 30km/óra sebességkorlátozás volt és 32km/órával megállították a sofőrünket... ÁÁÁÁ!

Azért megérkeztünk. A szállás szuper volt. Letettük a csomagot, átszálltunk a dzsipbe és valami susnyáson át eljutottunk Sigiriyába.

Sri Lankán, csakúgy, mint az eddigi tapasztalatok szerint mindenütt DK-Ázsiában, percek alatt leszervezhető minden program, minden előzetes tervezés nélkül. 

Búvárkodni például úgy mentünk, hogy szombaton telefonáltunk, hogy hétfőn is kimennek-e - érdemes-e egyáltalán Trincomalee fele menni (nyáron ugyanis a keleti, télen a nyugati parton van szezon, de hát sose lehet tudni milyenek a körülmények és mennyi a vendég). Minthogy mondták, hogy minden nap mennek és elég előző este lefixálni, du 3ig nem is emeltük fel a telefont. Ekkor gyorsan leegyeztettük, hogy még Kanniyában áztatjuk magunkat, de mindjárt megyünk mindent személyesen is egyeztetni. 

A mindjárt amúgy egészen sokáig tartott, mert a French Gardent sehogy se lehetett megtalálni :) Láttam, hogy van annak némi bája, hogy én mondom meg a sofőrnek, hogy hova akarok menni, sőt azt is, hogy merre, mikor ő a helyi és amúgy meg ebből él, dehát a búvárkodásért sokmindent megtesz az ember :)

Nos, miután meglett a helyszin, sofőrünk még aggódott egy sort, hogy jó hely-e ez, mert épp nem engedélyezték újra az előző hajójukat, de ahhoz sajnos muszáj búvárnak lenni, hogy a bázisvezetővel váltott 5 szó, meg gyors helyszini szemle után maga a búvár meg tudja itélni, hogy jó helyen van-e. Igyhát megnyugtattam a sofőrt, hogy tudom mit csinálok, és ez kell nekem - 2 merülés másnap, 2*30EURért. 

Legnagyobb szerencsénkre épp kiköltöztek az egyik szobából, igy a szálláskérdés is pikk-pakk megoldódott. Nagyon alapszintű szállás, főleg a fürdő volt nagyon "fapados", de egy éjre teljesen rendbenlevőnek tűnt - és volt is végül 2 éjre (2500rúpia/szoba/éj). Szép volt a part, árnyat adtak a pálmák, ami alig csökkentette a rekkenő hőséget, rohangáltak mindenütt a csikos mókusok (egy tyúk a nemzeti állat egyékbént, ami csak Sri Lankán él. Csikos mókusból elképesztően sok van. Gyakorisági alapon letaszithatná az amúgy mutatós tyúkot a trónról!), meg a tehenek a házak és kerti bútorok közt. 

Este a csillagok alatt elköltöttem első Sri lankai sörömet - Lion, 0,625l, szuper -, majd az éjszaka közepén kivonultam a szúnyogok és hőség ellen a partra aludni. Társamul szegült egy kutyus, aki egész éjjel el nem mozdult mellőlem. Tartott ez az idilli állapot, a csillagtakaró alatt és a part mentén szabályos fűzért alkotó halászhajó-fénysor mellett, mindaddig mig egy kókuszdió úgy 20cm-re nem landolt tőlem is meg az őrzőangyalomtól is. Ekkor a nagy ijedtségben úgy döntöttünk, visszatérek a házba - a kutyus persze odáig is velem tartott. 

Reggel aztán jött a két merülés. A hajót magunk toltuk be a vizre és Trincomalee alá mentünk egy hatalmas szikla tövébe, melynek csúcsán buddhista templom állott. A merülésvezetőtől megtudtuk, hogy egy szentélyben fogunk merülni - és valóban, a vizben Ganesha szobrát kellett megtalálnunk a napi (heti) kókuszdió áldozat gyűrűjében, melyet a helyi halászok dobálnak be neki rendre. 

A merülőhelyen inkább a terep adta az érdekességet, ugyanis a hatalmas sziklák viz alatt is páratlan látványt nyújtottak. Az élővilág nem egy Vörös-tengeri burjánzó kavalkád volt, hanem inkább egy kimért, jól sikerült bújócska, ahol pont megtalálsz mindenkit még azelőtt, hogy megunnád a kutakodást. Sőt, egy csomó halat, amit a tömegben észre se vennél, mert szürke, rátapad a sziklára, azt itt remekül meg lehet figyelni.

A két merülést le is zavarják a közelségre való tekintettel a déli órákig - mélység max. 16m -, igy a partraszállás, szökellős forróhomok-ugrás után még lehet egy igazán jót pihenni.

És várni az esti vacsorát.

Még előző nap a sör mellett - meg az óriásrákom mellett - összehaverkodtam a tulajjal, akitől megtudtam, hogy komoly hiány van king prawnból, ezért hajnalban kel, hogy 3 óra utazással észak felé találjon nekünk rákokat. A tengeri herkentyűkről és étkekről én azt tartom, hogy csak parton szabad enni (mégcsak 50km-el beljebb sem:)) és ennek pont az itteni két vacsorám az újabb, ékes bizonyitéka. Este ugyanis nem volt más lehetőség ;) mint megtudni lett-e rák északon és ha már igen, nos akkor hoznának egy adagot, ha lennének kedvesek. Anyunak is rendeltünk egy majd fél kilós halat :) és bár szédületesen sokáig kellett rá várni - egy kis Lion meg hazai pálinka segitett múlatni az időt vagy 2 órán(!) át - nagyon megérte! Akkora tál volt a rák, hogy szinte alig birtam vele! Hatalmas, húsos, gyönyörű darabok hibátlanul elkészitve - mint Balin 2009-ben. Mindazösszes ujjamat megnyalom még most is! Ki is neveztük szépen az estét utószülinapi és előnévnapi ünneplésnek :)

Közben a másnapi program is megoldódott, sofőröstől, programtervestül, igy a szúnyogháló alá bújva vártuk a másnapi izgalmakat. (Tényleg rengeteg a szúnyog, mindenképp célszerű használni a hálót - ha csúnya rózsaszin is!)

A hibátlan napon azért történt még egy érdekesség. A vacsorára várva egyszercsak látjuk, hogy 14 férfi, gyakorlatilag a teljes személyzet egyszercsak a part felé rohan. Nem sejtettük, hogy mi történt, noha a parthoz majdnem legközelebb ülünk. Kiderült, hogy egy idegen férfi hozzáért az egyik, egyébként kinai vendéghölgyhöz, aki tőlünk pár méterre a pálma alatt a nyugágyban olvasott. Hogy hogy is vették észre a bárpulttól, nem tudom, de szédületesen gyorsan iramodtak utána. 

Trincomalee éppen azon a határon van, ameddig pl. a magyar KÜM is biztonságosnak tartja Sri Lankát. Az északi rész és a keleti part szenved még mindig a vélt-valós belháborús utóhatásoktól, a toleranciahiánytól. A történet ugyanis arról szól, hogy vannak még mindig - tamil közösség soraiból főleg -, akik nem tudnak megbarátkozni a szellősen öltözött turisták megjelenésével, noha a térség felemelkedésének ez egyetlen lehetősége. Mint a tulajtól megtudtam, ritkán, de történik ilyen - és ha nem is kapják el a tettest, aki egyébként nem is ment volna további tettlegességig a leányzó szerint sem, akkor is muszáj üldözni, hogy világos legyen mindenki számára, hogy a French Gardenben (és persze mindenütt) a vendég az első és vigyáznak rá. 

Szóval kintalvás csak bátraknak, lehetőleg többesben és a kutya legyen veletek!

A hajnali búcsúzás után Trincomalee felé vettük az irányt, Anuradhapurán és Mihintalén keresztül.

Anuradhapura Polonnaruwa mellett az egyik legfontosabb célpontja a kulturturistáknak és a világörökség része.

A városban számos dagoba található - másutt "sztúpa".

A dagobák általános helyi jellegzetessége, hogy a tetejükön, mintegy zárókőként hatalmas hegyikristályok találhatóak. Vakító fehérségükkel és tisztaságukkal pedig valóban "isteni" hatást keltenek.

A soksok közül kettőt emelnék ki. Az egyik, konkrét darab a világ legnagyobb, téglából készült dagobája. Ezt is komoly régészeti munka árán tették a mai formájában láthatóvá és azt kell mondjam, hogy nemhiába fáradoztak vele, gyönyörű lett! A másik jellegzetes "típus" a "tűpárnás" dagoba. Ezt csak én hívom így, ugyanis a dagoba körül dűlöngélve szép, faragott kőoszlopok állnak - abból az időből, amikor még tető volt a dagoba felett!

Az anuradhapurai látogatásban így összességében nem is az előírt látnivalók voltak a legizgalmasabbak, hanem az, hogy éppen egy holdünnepkor voltunk ott, aminek több kellemes következménye is volt.

Ugyanis hömpölygött a tömeg és máris láttuk, milyen fegyelmezetten ünnepelnek a helyiek.

Világító fehérbe öltöztek valamennyien és hozták a kezükben a rengeteg áldozati virágot. Így derült fény arra is, hogy a lótusz-áldozathoz nem kell megvárni, amíg kinyílik a lótuszvirág, hanem ki lehet hajtogatni a bimbót!

A népes társaságban általános volt a nyugalom és a béke, nem volt nehéz "meditatív" állapotba kerülni a dagoba lábánál.

A fentieknek volt továbbá egy pénztárcabarát következménye is, ugyanis a tömegben sehol nem jutott eszükbe belépőt kérni tőlünk (ami amúgy elég húzós mindenütt. Itt ha jól emlékszem 25USD, Sigiriyában 30USDt kértek érte. Helyieknek kb. 1-2 :) Polonnaruwa hasonló árban van és nekem változatosabbnak és ipmozánsabbnak tűnik, bár sajnos az ottani látogatás kimaradt.).

Anuradhapura után Mihintaléba mentünk lépcsőzni.

Mihintaléban eszméletlen sok a lépcső! Mellette templomfák szegélyezik az utat, ami a legszebb virágú növény eddigi ismereteim szerint. A romterület itt sokkal koncentráltabb és változatosabb is. A mászás után több dagobával lehet találkozni, illetve van remek kilátópont is és csodás panoráma. Jól látszanak Anuradhaupra dagobái a távolban!

A déli érkezésnek van azonban egy komoly hátulütője. A buddhista templomterületekre nem szabad cipőben belépni. A zoknival nem kötözködnek, de mivel meleg van, jellemzően úgysincs zoknid a szandál mellé. Nos, a dagobához itt egy fekete gránitsziklán át vezet az út. A parázsjárás sem lehet rosszabb ennél. Hegyi kecskéket megszégyenítő tempóban jutottam fel a dagobához, úgy égetett a talpam. Csak úgy lestem a legkisebb árnyékos pöttyöt is, ahol lábujjhegyen egyensúlyozhatok. Így persze a panorámában gyönyörködés is kissé rövidebb lett a tervezettnél és persze meg is érte, de a legjobb az, ha mindig van a zsebetekben egy zokni :)

Mihintaléból Trincomalee-ba hosszas, szunyókálással gazdagított autókázás következett, sajnos már lényegesen rosszabb utakon, 30-as átlagsebességgel. Feledtette ugyanakkor az összes fáradalmat a csodálatos táj. Sajnos egy épkézláb fotót sem sikerült összehoznom, de a sziklás, sztyeppés táj, a zöldellő rizsföldekkel, vízibivalyokkal és tavacskákkal egész egyszerűen gyönyörű volt. Itt értettem meg miért mondta mindenki, hogy Sri Lanka gyönyörű. Ha csak egy mód van rá, tessék minden kilátópontra felmászni, mert tényleg lélegzetelállító tud lenni a táj - és akkor még a hegyvidékről nem is beszélhettünk!

Trincomalee előtt nem sokkal meg is álltunk egy pillanatra, ahol a gyönyörű táj vesztett egy kicsit az értékéből az iszonyatos hőség nyomán. És még nem is tudtuk, hogy pont ezen segít ez a megálló! "Bérsofőrünk", Farzan cimborája ugyanis megállt velünk Kanniya Hot Springsnél, aminek érdekessége, hogy 7, merőben eltérő vízhőmérsékletű forrás van egymás mellett. A vödrökből magunkra locsolt forró víz szépen rendbetette a vérkeringésünket és jól lehűtött! Utikönyvekben nem szerepel, de arra járóknak mindenképp érdemes itt megállni!!!

Puttalamba érve elfoglaltuk a "kijelölt" szálláshelyünket Farzannal. Szoba, erkély, fürdő, a közelben nyugati jellegű ABC, a helyi színvonalnak megfelelő módon. Du 4re volt megbeszélve a következő program, így miután kissé kifújtuk magunkat még épp volt időnk egy "curry and rice"ra, ami a helyi nemzeti eledel. A "curry és rizsben" az a jó, hogy mindenhol ugyanaz és mégis mindenhol más. Más a curry, más a rizs, mások a zöldségek és a hús. Csak egy közös: minden curry and rice ugyanolyan piszokjó :) A helyi szokásokhoz máris alkalmazkodva kézzel ettük meg az "ebédünket" és fejébe még egy tálból is curryztünk - erre kell számítani, ha két curryt kérsz. Egy nagy tál rizs, a sok kis tálban meg a hozzávalók. Jah, és szinte mindenhol mindenhez adnak paradicsom szószt. Édeset alkalmasint.

Négykor jött értünk a tuk-tuk, benne két imádnivaló kisleánnyal, Farzan gyerekeivel. Gyönyörűek voltak. Éjfekete szem és haj, némi bizonytalanság az idegen nénikkel szemben, de azért ölbe ültetve mentünk a sótelepre.

Puttalam és környéke amúgy is nevezetes a sótermelésről, de Farzannak van saját sótelepe is. Nála még ért a só, a szomszéd épp aratott, így megfigyelhettük a sókészítés különböző fázisait a szélerőművek árnyékában. A só 27fokon tud legjobban kiválni a tengervízből, így a művészet az, hogy ezen a hőfokon kell tartani a vizet a medencékben. Kétféle üzleti modell van a termelésben: az egyikben kéthetente fizetett munkabérben dolgoznak, a másikban a sóeladásból származó bevételt osztják meg valamilyen %ban.

Innen egy helyi játszótérre mentünk és készítettük elő az esti közös játékot a kis hölgyekkel.

Vacsorára Farzanékhoz voltunk hivatalosak. Itt aztán sorra jöttek elő a kulturális különbségek. Minket leültetett Farzan a nappaliban, ahol egy darabig beszélgettünk, majd ő eltűnt a házban, mi meg maradtunk a gyerekekkel játszani. Anyuka nagyon elemében volt! Meg persze az aprónép is! Szóval Farzan eltűnt és jelezte, hogy készül a vacsora. Aztán reméltük megismerkedhetünk a nejével, de csak nagysokára láttuk, ugyanis vagy főzött, vagy imádkozott. Éppen ramadán volt egyébként. Szóval eltelt vagy 1,5 óra, amikor már kezdtük kellemetlenül érezni magunkat. Gondoltuk odaadjuk az ajándékokat, amit viszont nem bontottak ki. Aztán persze a kislányét ki kellett :) Szóval elment még jópár perc, mire kezetfogtunk a feleséggel, aki egy szót se szólt. Majd eltűnt, főzött, imádkozott... és rettenetesen sokára leültettek minket enni. És mivel ramadán volt, ők nem ettek velünk.... Hjaj. Azért kissé kellemetlen ám 2en enni, mikor másik két gyerek meg 2 felnőtt nem eszik Veled, viszont egyfolytában aggódnak, hogy ízlik-e :) Kései hazatérés után hajnali ébredésre készültünk.

Elmentünk ugyanis leopárdlesben reménykedve a Wilpattu Nemzeti Parkba. Leopárdot ugyan nem láttunk, de rengeteg őzet, pár vízibivalyt, kékmaradat, hüllőt igen. Sztyeppés, erdős tájon zötykölődtünk. Ekkor még elefántból is csak az útmenti figyelmeztető táblák jutottak.

Este újabb vendégségbe voltunk hivatalosak, Farzan minden ismerőse kíváncsi volt ránk. Ide nem sokkal a napi böjt vége előtt éreztünk, így itt sem úsztuk meg, hogy együnk :) A felszolgálást a férj intézte, de előtte bemutatott minket a konyhában tartozókodó mintegy 10 hölgynek - feleség, lánygyermek, anyós, barát miegymás - akik egyrészt előkészítették a vacsorát, másrészt ők ott is fogyasztották el. Miután minket megetettek Farzan rá lett beszélve, hogy maradjunk ott mostmár a böjt végére - amikor is végignézhettük, hogy a két férfi eszik, mert ugye akkor meg mi nem ehettünk :) Ilyentén vonatkozások miatt talán szerencsésebb nem ramadánkor utazni :)

Este még a szálláson ismét találkoztunk Farzannal egy "könnyes búcsúra", amit másnap hajnalban a biztonság kedvéért újra megismételtünk :)

A Dubai-Colombo repülésről muszáj ejteni két szót. India gyönyörű odafentről! Nem tudom igazán megfogalmazni, hogy miért, vagy miben más mint bármely más ország felülről, de csodálatos volt. Talán éppen attól, hogy nem volt olyan világos, mint Európa... Sri Lanka közelébe hajnalodóban értünk. Itt meg a felhőzet volt egy álom! Mintha egy masaghegységben kirándultunk volna! Hatalmas toronyfelhők közt utaztunk, amik kissé baljós sötétséggel kísérték az utunkat, de a köztük rendre kibukkanó kék ég csak még gyönyörűbb lett ettől. (A felhőben persze csak "olyan dolgok vannak, amiket a repülőgép nem szeret" és kaptunk is a turbulenciából az utasfülkében is, de a köztes látvány mindenért kárpótolt!) Majd jöttek Sri Lanka partjai, ismét elszórt fényekkel - ami persze mindig egy jó indikátora az ország fejlettségének -, ébredezően nyújtozkodva alattunk.

A reptér különlegessége abban merült ki, hogy az érkező terminálban lehetett vásárolni. Elektronikai cikkeket minden mennyiségben! És a katonás nyugati repterekhez képest itt inkább vásári hangulat uralkodott :)

Átjutva minden szokásos procedúrán az előtérben izgatottan kerestem Farzant, akit persze végül Anyu vett észre - előre összekacsintva Farzannal, hogy egy szót se, míg magamtól is meg nem látom.

Farzannal találkozni olyan volt, mintha éppen tegnap találkoztunk volna utoljára. Noha az utolsó találkozás 2009. karácsony napján esett és azóta felette szórványosan tartottuk a kapcsolatot. Persze január óta azért volt pár levélváltás, hogy mikor is jöjjünk, mikor is ér ő is rá, hogy minket kalauzoljon.

És nem tudtam lebeszélni se arról, hogy hajnali 4re (késéssel 6ra :)) kijöjjön elénk a reptérre, se arról, hogy fizesse a szállásunkat, se arról, hogy mindehhez önmagának is autót béreljen (mondjuk van jogsija, csak nem vezet). Rá tudtam beszélni viszont pár programra.

Szóval az egymásra találás után kimentünk a reptér elé, ahol Farzan cimborája várt minket egy mikrobusszal. Hemzsegtek ám itt a kisbuszok ezerszám, gyűjtögetve az utasokaz ismertetlen célpontok felé. Taxis is azonnal akadt millió, aki azonnal elvitt volna minket. (Azoknak, akik most ülnek a repülőn ;): A tömegközlekedéses opciót visszafele próbáltuk ki. A busz Negomboban áll meg, onnan free shuttle van a reptérre. Gondolom ez visszafele is működik.)

Az első utunk a negombói halpiacra vezetett (a reptér colomboi reptérként él a köztudatban, de onnan mintegy 40km-re Északra, Negombo mellett található.). Ugyan szinte minden tengerparti városban lehet találni halpiacot, a negomboi mérete miatt híres és hajnali érkezés esetén egy fél órára mindenképpen érdemes kinézni. Óriási a nyüzsgés, a kitötő tele hajókkal, a piac motorokkal és árusokkal - meg persze hallal és egyéb tengeri herkentyűkkel.

Itt ismerkedtünk meg egy helyi "nevezetességgel", a bétellel. A bétel egy levél, melyet a helyiek "rágnak", sokan mindenféle pozitív egészségügyi hatást remélve tőle, noha ennek talán inkább az ellenkezője igaz. A lényeg, hogy a betel-ezők könnyen felismerhetőek, mert szájuk és fogaik elszínesednek a levél rágcsálásától és feketék illetve vérvörösek lesznek. A szokás egyébként egész DK-Ázsiában elterjedt, noha én még nem figyeltem fel rá korábban. (Lásd még: http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/betel.html)

Persze "machete"-vel vágott tonhalat se tudom, hogy láttam-e már. De itt az is volt. Meg a friss hal mellett szárított és egyáltalán, mindenféle. 

Innen megálltunk egy gyors kávéra/vízre/sütire, megállapítottuk, hogy az árak barátságosak. (A 1,5l-es ásványvíz 50-80 Sri lankai rúpia közt mozog. Ezt az egyszerűség kedvéért mi 2-vel szoroztuk, amúgy az árfolyam 1,7 körül volt. Szóval víz van 160Ft alatt.) Majd nekivágtunk kb 120 km autózásnak Puttalam felé.

Az út egyszerűen szuper volt! A belháborúzás vége nyomán elkezdtek szépen beruházni az infrastruktúra feljesztésbe és ahol el is jutottak a végéig, ott piszok jó útjaik vannak! Sri Lankához kötődik persze a legrosszabb "út" élménye is,de erről és közlekedésről még később lesz szó.

Jó volt ez a buszozás, mert úgy éreztem hazajöttem. Hiányzott Ázsia piszkosul, meg persze az is, hogy nyaralok, saját szervezésben, szabadon és jön a lazaság avagy "punkoskodás" a kevéssé illetve máshogy kötött helyi kultúra szerint, trópusi viszonyok közt. Megérintett az utazás érzése azonnal és tűnt el hirtelen minden otthoni aggodalom, és szinte elementáris erővel csapott meg az itthon vagyok, ez vagyok én érzés a látható szegénységgel, a a rendezett káosszal, a csigabetűkkel és mindennel együtt.

Utikönyvek, beszámolók ide vagy oda, vannak a világon dolgok, amik mindenütt ugyanúgy működnek. Például ki van írva minden útjelző tábla 3 nyelven: tamilul, szingalézül és angolul is, úhogy éppen önálló autóbérléssel is el lehetne boldogulni (ehhez ha minden igaz Sri lankai honosított jogsi kell, de nem csak ezért nem érdemes).  A távolságok km-ben. A közlekedés jobbkormányos, az utak kétsávosnak vannak felfestve, de tetszőleges számúra alakíthatóak az éppen aktuális közlekedőeszközök fajtájától függően. A tuk-tuk, bicikli, kisbusz, motor, iskolabusz kavalkád rendezett káoszát a gyáva nyúl címszóval lehet jellemezni. Mindenki nyomja a gázt a szemben sávban is, csak az a kérdés, hogy ki rántja be a végén a kormányt. A távolsági busz egyébként mindig nyer, ezért magabiztos. A tuk-tuk meg mindig elképesztően vakmerő. De ez így van jól és se balesetet, se törött autót nem láttunk az egész út során. A szuper utakból és a sajátos közlekedési szabályokból jön ki az, hogy az átlagsebesség nem haladja meg az 50km/h-t. Azt hiszem :) mert pl a mi kisbuszunk km órája stabilan mutatott egyfolytában +-30km/h-t egy felette izgága mutatóval.

Szóval a lényeg, hogy hazajöttem és ez az érzés csak fokozódott Farzan vendéglátását élvezve.

Vonatra pattantunk hát július végén, ugyanis a Fly Dubai nevezetű fapadost választottam a szállításunkra Belgrádból Dubai átszállással. A belgrádi indulásig pedig ki tudtuk próbálni, hogy milyen is a hálókocsi. (Pontosabban ki tudtuk volna, ha nem fekvőhelyes kocsi lett volna végül a megoldás. Akkor persze még nem tudtam, hogy tényleg lesz még olyan pont a túrán, ahol örültem volna, hogy ez a legnagyobb baj :) (Aggódni nagyon nem kell azért.)) Ennek ellenére remek kis utunk volt, bújtuk a Sri Lanka könyveket és aludni is sikerült éppen eleget.

Ahhoz mindenképp, hogy rövid sétát tegyünk Belgrádban és meglátogassunk egy ortodox templomot.

A reptérre kifele menet jöttek aztán az érdekességek. A buszra várva ugyanis lecsapott ránk egy taxis, hogy 10EURért kivisz mindkettőnket a reptérre. Ez elég jó ajánlatnak tűnt - a busz kb. 5EUR lett volna -, pláne, hogy gyakorlatilag egy óra idegenvezetést is kaptunk mellé :) Megtudtuk, hogy melyik az új meg a régi városrész, hogy az előző rendszerben mi mindent építettek kaláka-közmunkában vidáman a népek és persze mindent az aktuális politikai helyzetről. Utóbbi döbbenetes hasonlóságot mutatot azzal, amit bárhol máshol is hallanál - a politikusok korruptak, eladják az országot, a kisembernek nagyon nehéz stb. stb. Aztán meg előkerült egy teniszezéskor készült fotó a taxisról a volt szerb miniszterelnökkel.

Kicsi a világ na.

A reptéren semmi különös izgalom nem történt, egészen Dubai-ig. Itt ugyanis résidő lekésés miatt eltöltöttünk plusz egy órát a reptéren (http://en.wikipedia.org/wiki/Dubai_International_Airport), viszont láthattunk közben elég komoly forgalmat, számtalan gépet, közte A380asokat is. Rettentő picinek éreztem magam :) Meg a mi kis Liszt Ferencünket is. (Visszafele világosban is megcsodáltuk ugyanezt a jövés-menést, rendre számoltuk a gépeket, pláne, hogy a felszálláshoz mi voltunk a 6. a sorban a futópálya mellett várakozva...) Innen már csak 4 óra választott el minket Sri Lankától.

Történt ugyanis, hogy kerek születésnap közeledett. Nekem meg az az ötletem támadt, hogy valami nagy meglepetéssel kell előállnom Édesanyámnak, ami leginkább talán egy közös, egyre ritkábban látott lányával történő utazásban ölthetne testet - lévén az időnként már-már krónikusnak nevezhető utazásmániámat is javarészt neki köszönhetem.

Szóval elővettem a Földgömböt - úgy két éve :) - meg lelkesen kagylóztam, hogy mik is Anyuka éppen aktuális álmai és terveztem. Kezdetben egy Skandináv túrát, majd egy Portugália és környékét, de előbbi- noha megvolt a komplett útvonalterv - egyre ritkábban tűnt fel a kívánságlistán, utóbbit meg én nem találtam eléggé "impozánsnak", mígnem januárban egyik nap épp "nekiindulni" támadt kedvem, amikor másnap bejelentkezett a Koreában megismert Sri lankai szobatársam, hogy nem megyek-e Sri Lankára mostanság. A telepátia mindenekfeletti erején elcsodálkozva rögtön fel is kiáltottam, hogy "Képzeld Anyu, írt Farzan", mire Anyuka a századmásodperc töredéke reakcióidővel visszakérdezett, hogy "És?Megyünk Sri Lankára?" :)

Nos, hogy mennyire gondolta akkor, hogy ennek az lesz a vége, hogy megyünk, azt nem tudom, de mentünk :)

Persze volt azért még némi fejtörés, hogy hogyan legyen az egész móka megszervezve, mikor legyen, hány nap legyen, meg persze mi legyen a tálalás, de innentől már rajta voltunk a Sri Lanka felé vezető úton.

És hogy miért is oda?

Nos, az idézett "párbeszéd" :) mellett volt még pár ok:

- Ugye volt ott ismerős, akit mindketten ismertünk.

- Volt sajnos cunami is egyszer, amikor is Anyu virtuálisan örökbe fogadott egy helyi kisgyermeket.

- Volt ezen felül a cumani okán további személyes családi és iskolai érintettség, rokonunk, barátunk dolgozott Sri Lankán.

- A fentiek kombinációjaként 2009-ben "iskolakezdési" támogatást nyújtott Anyukám két helyi családnak. Az eset a "100 dollár története"ként vált köröttünk ismertté.

Mindezek felett pedig nekem - némileg önző szempontként - kritikus Ázsia-hiányom kezdett lenni.

A születésnap mindezek után meglepetések sorozatával telt és hála az Égnek, Édesanyám is élete (egyik) legboldogabb napjaként jellemezte.

Aztán július végén vonatra pattantunk....

Ismét búvárkodásra adom a fejem :)

Ráhangolódásnak pedig Veletek is megosztom az előző búvártúra élményeit:

utazom.com/cikk/buvartura-hughardan 

Jó olvasást!

Hiányzott ám nagyon az írás, találtam is neki új fórumot!

A téma immár leginkább a minden más,

abból is az utazás.

Az első cikk még márciusi hosszú hétvégémről Krakkóban elérhető itt.

Hétvégén Balaton-körbetekerés!

Talán még élménybeszámoló is lesz :) 

Lassan egy éve itthon vagyok...

Boldog, békés adventi készülődést mindenkinek.

Egy egészen itthoni koszorú gyertyáival a jelen koreai helyzetre is gondolok idén. 

Új koreai történelmi sorozat indult ma a TV1en.

A Silla királyság ékköve c. sorozat 62 részét 17:30as kezdettel vetíti a csatorna. 

A sorozatról személyes emlék, hogy tavaly ez volt az (egyik olyan) a sorozat, ami mellé odatapadtak a képernyőre a kollégium közös helységében a koreai diákok. És mit mondjak, minket is lenyűgöztek a kosztümök és az érthetetlenül is érdekesnek tűnő történet. 

Nos most íme magyarul is. 

És persze Namhanmant sem hagyhatom ki a dologból. Íme a történet az ő meglátásában :)

Tegnap kakaóscsigát lakmároztam a bringásreggeli örömére további 20-40 jövő menő bringás társaságában,

de a mai magányos élmény is erősen vetekszik ezzel.

7:45, Városliget.

Mindenki pattanjon bringára, aki teheti!

Koreában - visszanéztem - nem írtam semmit bringafronton, noha az nagyon érdekes, hogy Szöulban gyakorlatilag nem láttam bringán senkit. Sőt, még úgy se, mint Tokioban is pl, hogy a vonatig bringa, majd a vonattól megint bringa...

Pár nappal ezelőtt ilyesmit láttunk volna....

A múlt héten újra volt egy csepp koreai élményem, ugyanis bibimbabot ettünk a Zichy utcai koreai-kínai büfében. 

Mi több, a "hemulbibimbab"omat és "mekdzsu"mat is sikerült még ékes koreaisággal megrendelnem a nénitől. A "mekdzsu" persze jó magyar Dréher volt és az uborkás kimchi is európai uborkából készült, de a káposztás kimchi és maga a bibimbab határozottan hozta a koreai ízeket. 

Uhogy akinek kedve/ideje engedi, annak sok szeretettel ajánlom a kedves koreai házaspár főztjét egy könnyed ebédre/vacsorára, 

akinek ellenben a pénztárcája a büfénél többet is megenged, az holnaptól keresse a Mariott/Peppers éttermét Namhanman ajánlásával!

Aki pedig inkább egy romantikus mozira vágyik, annak a koreai filmklub legújabb vetítését ajánlom -szintén Namhanman segítségével. Okt 11, hétfő, este 6, Örökmozgó. Műsoron: Egy szép tavaszi nap.

Holnap, vagyis szeptember 15-én, este 6 órakor FilmKlub Namhanmannal az Örökmozgóban!

A szeptemberben sorra kerülő film címe: Anya.

Részletek Namhanman blogján!

Mindenkinek jó szórakozást! 

Napi szép: Látni a Széchenyi fürdőt egy olyan szögből, amilyenből még soha nem láttam!

Egyébként pedig, amennyiben sok mosolygó embert szeretnének látni, kérem fáradjanak ki az Állatkertbe! (És egy hasonló fotóért másszanak fel az Elefántház tornyába. Nagyon megéri!!!)

A Dunaparton ülni éppen akkor, amikor felkapcsolják a díszkivilágítást!

Tegnap este 8 :)

 Korán jöttem ma dolgozni úgy látszik. A kukásautóval, amivel az Eötvös-Andrássy sarkon szoktam találkozni, még csak az Andrássy-Szív sarkon tartott :)

Szép hetet Mindenkinek!

... valakivel, aki még soha nem csinált ilyet :) 

Kurnia barátom Koreából/Indonéziából

Megmutatni egy távoli országból érkezett barátnak a budai panorámát. Állni mellette csöndben, és figyelni, hogy nem jut szóhoz. 

Majd megélni ugyanezt a Hősök terén. 

Csodás városban élek! :)

Arról nem is beszélve, hogy hamarosan jön egy luxemburgi-indonéz pár Lengyelországból, akikkel még anno Indonéziában ismerkedtem meg. Viva Couchsurfing!

A legjobb rész reggel/este munkába/haza tekerve. Csak fúj, fúj a szél a bringán :)

Városliget. Lejtőn nincs megállás :)

Óriás gépi emelők, villanyszerelőkkel a magasban nyújtózkodva táncot jártak a sarkon.

Azt hiszem a trolivezetékeket húzták újra. :)

Troli pl nincs is Koreában. Se villamos. 

Először azt hittem az lesz a napi szép, hogy céltalanul bringáztam egyet a csodás belvárosunkban.

De aztán hazafele találkoztam a Stefánia úton egy sünivel :) 

Láttam ma a Király utca-Nagymező utca-Csányi utca sarkon, a gyönyörű Pekáry-ház mellett egy szalmakalapos, hózentrógeres fehér hajú bácsit galambokat etetni. A bringa-szögből épp azt láttam, ahogy a ház felől vagy 40 galamb aláereszkedik. World Press Winner kép lett volna. Így meg csak az én napom legszebb képe - egyelőre :)

(A kép illusztráció. Google search)

Annak idején, mikor Skóciában dolgoztam sokan óvtak attól, hogy azt higyjem a barátságok, amik a nyári munka során születnek, örökké tartanak.

Nos a legjobb baráti körömben is vannak néhányan azoktól az időkből és a minap is skót társaságban igyekeztem körbetekerni a Balatont. De valóban, a megmaradt barátságaim, a svéd exfőnökömet leszámítva, mind magyarokkal születtek. 

Korea elég messze van ahhoz, hogy az ember hajlamos legyen hinni a fent említett 6 éves figyelmeztetésnek és ne élje nagyon bele magát, hogy érdemben tartani tudja a kapcsolatot kontinensnyi távolságokban is.

Nos mióta hazajöttünk már több koreai vendége is volt a magyar delegációnak, de Prágában sem hagytam ki egy kis nosztalgiát a cseh iskolatársunkkal. Ebben az értelemben az ösztöndíjunk már most beváltotta a kulturális csere, kapcsolatépítési reményeket.

A legcsodásabb pedig az, hogy két hét múlva érkezik egy indonéz barátom, aki nem átallott január óta nem elárulni, hogy megpályázott - és megnyert - egy két hetes ösztöndíjat Budapestre. :)

Ha valamiben nem reménykedtem az az, hogy éppen Indonéziából, ahol egy általam is ismert ösztöndíj 100 USDt fizet havi megélhetésre, ami ott egy középosztálybeli átlagfizetése, látogat meg egy barát. Merthát hogyan is engedhetné meg magának?!

Fel vagyok villanyozva, mert már csak 5 nap és egy újabb barátnak mutathatom meg ezt a csodálatos várost! Lehet Budapest bloggá változom hamarosan! Annyi felfedeznivaló van itt is :)