Egész pontosan 10 évvel ezelőtt voltam egyszer az USÁ-ban, nyári munka keretében. Akkoriban a J-1 jelű vízummal 3 hónapot lehetett dolgozni és további 1-et utazni az USÁ-ban. Egy vidámparkban dolgoztam, amelyik szeptemberben már csak hétvégente volt nyitva, így hétköznap igyekeztünk minél többet felfedezni az országból. Így történt, hogy az egyik héten meglátogattuk New Yorkot és Washingtont.
Hogy, hogy nem, éppen nem volt nálam fényképezőgép és két éjszakai autózás mellett az összesen 5 nap a két városra nem is nagyon volt elég, sokminden kimaradt. Nos azóta is vágytam vissza ebbe a két városba, mígnem idén sort kerítettünk az útra.
Kíváncsi voltam mi változott, talán nem is annyira Amerikában, mint inkább bennem vagy abban, hogy én hogyan élem majd meg a korábbról már ismert helyeket.
Az volt a terv, hogy csak ez a két város és nem rohanunk, hanem mindent megnézünk szépen, ami annak idején kimaradt vagy egyszerűen csak fontos valamiért. Ez tulajdonképpen sikerült, még azzal együtt is, hogy végül elmentünk a Niagarához is. Láttunk annyit Washingtonból és New Yorkból is, hogy mostmár úgy vagyok itthon, hogyha soha nem járnék többet arra, talán akkor is túlélném :), de!
Washingtonról és New Yorkról is azt gondoltam, hogy érdemes Anyukámmal mennem, mert senki mást nem tudnék rávenni annyi múzeumnak a meglátogatására, mint amennyit bármelyikben is érdemesnek gondoltam. Nos, azt kell mondjam, hogy annyi múzeum van és annyira érdemes lenne akár mindbe is elmenni, hogy ahhoz ott is kellene élni...Arról nem is beszélve, hogy Washingtonban a múzeumok nagy része ingyenes... És bárkit érdemes rávenni, mert remekek.
Csakúgy, mint az emlékművek, melyekről feltétlen fontos megemlíteni, hogy emlékművet építeni nagyon tudnak... Rám legalábbis biztosan nagy hatást gyakoroltak. Monumentálisak az elnökök emlékművei - Washington, Jefferson, Lincoln, Franklin Delano Rosevelt - és minden aktuális gondolatodból kiszakítanak a háborús és egyéb emlékművek - vietnámi és koreai háború, Martin Luther King, Jr. és a szeptember 11-i terrortámadás emlékműve.
Az amerikaiak - turistaszemmel - köszönik, nagyon jól élnek. Kedvesek, figyelmesek, segítőkészek. Nyugdíjasan önkénteskednek és mindig és mindenütt átadják a helyet annak, aki jobban rászorul, sőt, átrendeződnek, hogy az együtt utazók egymás mellé kerülhessenek. Amerika akadálymentes, sajnos nem csak a hagyományos okokból, hanem a krónikus elhízottság miatt is, ami jelentős mértékben korlátozza a mozgásban a népesség jelentős részét.
Rend van. A szabályok betartódnak és betartattnak, az épített és természetes környezet is gondos gazdákat mondhat magáénak - mind a maga megfelelő mércéjével mérve.
Amerika nagy meglepetés volt, csupa kellemes csalódást okozott. A teljes túrát nemes egyszerűséggel és őszinteséggel tökéletesnek nevezem.
Baktay Ervin könyve a legapróbb részletességgel meséli el 
A „Házunk”, melyet egy kis csapattal támogattunk a programszervezésben eléggé kiesett az útvonalakból, így nem vártunk különösebb nagy tömeget, mégis közel 100an látogattak el "hozzánk". A házban egyetlen központi kapcsolattartónk volt, aki nagyon lelkesen állta a sarat a belső egyeztetéseken a házban. Aztán jött a hétvége, kiderült, hogy a szomszéd házban is van, a Budapest100tól függetlenül program, lelkesedik az egész ház, együtt munkálkodnak a belső udvaron a lakók és máris igazán felvillanyozódtam: remek lesz ez a hétvége! Az első nap részt vettem az önkéntes-kollega első vezetésén a „saját házunkban”, majd másnap reggeltől majdnem du 3ig én voltam az ügyeletes. És noha magam döntöttem, hogy átmegyek egy másik házba is ünnepelni, vérzett a szívem otthagyni a „házamat”.
Régebben, valljam csak be őszintén, mindig irigykedtem azokra a barátokra, iskolatársakra, ismerősökre, akik rendszeresen vagy kevésbé rendszeresen utaztak a munkájukhoz kötődően. Ugyan minél többet utaztak, annál inkább mondták, hogy higgyem csak el, ez nem olyan nagy móka, nekem valahogy nem akaródzott elhinni, hogy soha nem látnak semmit a városból, országból, ahova utaznak. Pláne, ha napokig, hetekig, de azért mondjuk hétfő reggeltől péntek estig ott vannak. 
Mindent összevetve az egyenleg tehát pozitív. Hiányozni is fognak az utak lassan azt hiszem. Azonban nagyon megértem, hogy rendszeres utazás estén "elege lehet" az utazó kollégáknak és ahogy jómagam is, erősen megfontolják (ha erre módjuk van), hogy valóban szükséges-e a jelenlétük az adott helyszínen. 
