Lassan egy hete, hogy hazajöttem a magam kis mini-El Caminojáról, ahol Cizur Menorban elváltam Anyukámtól, akivel azóta "virtuálisan" menetelek SMS-ek segítségével. 

A három pecsét összegyűjtése az első szakaszokon az alábbi élményeket adta. 

Az első pecsét: Pamplonába hajnali 4-kor érkeztünk és némi útkeresés után megtaláltuk az előzetesen kinézett szállást, ahol 5 óra alvás és némi készülődés után megtudtuk, hogy pecsétszerző hely. Hatalmas élmény volt kikotorni a táskából a zarándokigazolványunkat és bezsebelni az első pecsétet! Véget ért a készülés és megkezdődött az Út, amire olyan lelkesen, gondosan, aggódva és bizakodva készültünk (persze főleg Anyu!)! Az első pecsét kapcsán alakult is egy félperces vita, hogy ezért Anyu, saját bevallása szerint nem sokat tett. Holott szerintem pedig éppen ezért tett a legtöbbet! Hányan álmodnak arról, hogy egyszer rálépnek erre az Útra vagy bármely másikra, de nem jutnak el odáig, hogy meg is szerezzék az első pecsétet! Nagyon büszke voltam az én csodás Édesanyámra!

A második pecsét: A szállásról elindultunk megkeresni az első Szent Jakab kagyló jelet. A térképen gondosan szemügyre vettük az addig is vezető pár száz méteres távot. Az első sarkon befordulva egy templom mellett mentünk el, ami abból a szögből elsőre egy szép, de nem jelentős épületnek tűnt. Azonban a másik oldalán a térre kiérve visszanézve látszott, hogy egy kedves templom, ahová muszáj volt visszamenni, hogy egy imával is induljon az Út. Betérve láttuk, hogy éppen misére készülnek, így ott maradtunk egy spanyol, de mégis a vallás nemzetközi nyelvén érthető nyelvű misére. A mise végén pedig a sekrestyében mutogatva - a spanyolok olybá tűnik tényleg nem beszélnek angolul :) - újabb pecsétet szereztünk. A spirituális kezdéssel is rendben lettünk!

A harmadik pecsét: A mise után "reggeli" következett egy remek pékségben a templom szomszédságában. Innen további pár sarokra elértük Pamplona főutcáját, a Calle Mayort, egy sétálóutcai szakaszt, ahol jobbra, balra, fel-lenézve azonnal megpillantottuk az első útjelző kagylókat! Igen, megérkeztünk! Itt aztán lett is némi zavarodottság úrrá rajtunk azonnal! Itt vagyunk, tényleg itt vagyunk! Menni kell, de nézni kell, hogy mit és hogyan, hol lehet majd intézni, megvásárolni, merre kell majd nézni a jelekért, ha nem kétméterenként lesznek az útba építve, hanem a kereszteződésben jelzőtáblán vagy a falra festve. Utunk egy gyönyörű parkon át vezetett, majd egy újabb hatalmas parkon át a Ciudadela mellett. Közben halkan és csak éppenhogy, de folyamatosan esett az eső. Lassan elhagytuk a várost, jött az újabb szakasz az autóút mellett, az újabb élmény, hogy hátra kell majd hagyni a jól ismert, jól kiismerhető városi biztonságot, a nyüzsgést, hogy mindig vannak körülötted, hogy leszünk még az úton ketten, meg persze egyedül is. Tekintve a kései indulás miatti rövid napot, csak az első faluig terveztük a napi menetet. A falu szélén rögtön megpillantottuk az újabb templomot, rajta a máltai lovagrend zászlajával, amiről azt is tudtunk, hogy az első zarándokszállást is jelöli. Itt már telt ház volt. Fáradtan, kissé már ázva, némi aggodalommal siettünk a másik szállás felé, hogy ott, ugyanezen a településen legyen helyünk. Lett is. Újabb nyitóélmény! 4 francia úr éppen beregisztrált előttünk, kérte a pecsétjét, mi pedig nagyon örültünk, hogy minket is hellyel kínált a házinéni - lesz helyünk a szálláson! A magán üzemeltetésű szálláson roppanó zöld kert fogadott minket, egy régi, hangulatos ház, kis medence ékszerteknősökkel, majd a már modernebb szárnyban az 1-es szobában egy-egy hely két emeletes ágy emeletén. És persze a pecsét, mielőtt oda is mentünk. Késő délután főztünk vacsorát a közös konyhában, nagyon csendes volt a soknemzetiségű csapat és este 9 fele a mi szobánkból már szinte mindenki be is vackolta magát a hálózsákjába. Én még egy kicsit kimentem a konyhába, ahol addigra egy nyüzsgő csapat lett az épp idesodródott zarándokokból. 10kor már tényleg mindenki aludt, reggel 7re kiürült a szoba, pattantak a zsákok mindenki hátára és indult mindenki jobbra, tovább. Egy kicsit nekem is mennem kellett, de csak míg feltűnt a falu vége. Onnanntól Anyu továbbindult, én meg vissza, szembemenve a többi zarándokkal. Vagy 100 zarándokkal találkoztam ezen a kb. 5 kilométeren. Hát nagyon senki nem lehet egyedül itt. 

Ez a kis ízelítő is elég volt már a Camino csodájának átérzéséhez! Ki tudja milyen motiváció miatt, de mennek sokan, ugyanarra. Járják a csodás tájat, kerülnek közel a természethez, önmaguk, önmaguk teljesítőképességének megismeréséhez. Persze, hogy az én bakancslistámon is rajta van!

Azóta is megyek Anyuval együtt, aki remélem tudja ezt :) 8 nap után nagyon szép teljesítménnyel kb. 100-110 megtett kilomérternél jár. ha jól számolom, beleértve a közös 5 km-et is. Az eső sajnos elkíséri, de a néha kibújó napocska vagy legalább az esőszünet mindig új lendületet ad. És mint tudjuk, "a vonuló felhők felett örökké kék az ég". Csak így tovább! Egyszer, mi, akik még itthon vagyunk reméljük szintén követünk majd, hogy megszerezhessük az első, és további sok-sok pecsétet!