Mikor megérkeztem, minden régi-új ismerős azt kérdezte, melyik volt a kedvenc országom a túrán, mi volt a legszebb, legérdekesebb, amit láttam.

És nem tudok erre válaszolni. Szeretnék már ott tartani a dolgok megemésztésében, ahol a Közép-Amerika túra után nem sokkal tartottam, hogy minden országra legyen egy igazán jó szó, ami számomra igazán tökéletesen leírja miért szerettem, de ilyen sincsen még, ugyhogy inkább kifejtem néhány szóban, melyik országot miért is szerettem.

Indonézia:

Indonéziában kemény 2, azaz 2 szigetet sikerült meglátogatnom a 17000ből, és már így is két külön világot sikerült megismernem. A kulturális sokszínűség, nyelvi különbségek, vallási hovatartozás, gazdag kulturális örökség, mélyen őrzött hagyományok, étkezési szokások, természeti csodák mellett azonban, amiért Indonéziát igazán szerettem, azok maguk az indonézek.

Ugyan Indonézia az az ország, ahol elivileg két hetet egyedül töltöttem, szinte soha nem voltam egyedül. Nem több mint 4 alkalommal fizettem szállásért, állandóan pittyegtek az smsek az indonéz mobilszámomon, akármerre mentem mindig akadt beszélgető-partnerem, az esti sörözések alkalmával pedig mindig többen várták, hogy megismerjenek. A tenyerén hordott az ország és az összes lakója, örömmel fogadtak mindenütt, túláradó szeretettel és segítséggel kísérték minden lépésemet. Hogy mindez hogyan is alakult így, arról majd még mesélek, addig is köszönöm Gergőnek, hogy megismeretett a CouchSurfinggel.

Kambodzsa:

15 éves álom vált valóra Angkor romjainak meg-látogatásával, és ez persze elvitathatatlanul a kambodzsai és DK ázsiai kirándulásom legfontosabb mérföldköve is egyben. De nem lenne igazságos nem elmondani, hogy a meglátogatásra nem mindig érdemesnek ítélt főváros, Phnom Penh mennyire kellemes hangulattal és csodálatos épületekkel fogadott, míg Siem Riep határát elhagyva a még amúgy meglehetősen edzett szememnek és gyomromnak is nehéz volt szembesülnie a szegénységgel és a kezüket(iket), lábukat(ikat) elvesztett aknasebesültek tömegeivel.

Kuala Lumpur:

Ország helzett itt csak városról tudok írni, és elég egy szó is: Szivárványváros. Minden vallás, etnikum békében éldegél egymás mellett, a fehérítőkrémmel és anélkül is fehérek mellett a sárga, barna, fekete minden árnyalata átkel egy zöld lámpán bármely kereszteződésben :)

Laosz:

A béke, nyugalom, csodás kultúra és még csodásabb kézi készítésű termékek és francia baguette országa. Hegyek és vízesések, milliónyi wat és szerzetes, virágzó turizmus hazája, ahol tetszőlegesen sok időt el lehet tölteni és semmi csodálnivaló nincs abban, hogy Luang Parabang maga mögé utasította a világ nagyvárosait a legkellemesebb város címért folyó küzdelemben.

Vietnám illetve Hanoi egyetlen napot kapott tőlem a 29ből és nem tisztem ennyi idő alatt megítélni, de Laosz után Hanoi belvárosa túlzsúfolt, túlmocskos, túlzajos és túlpiacos volt, de sokat segített az összhangulat megítélésén, ha valóban vásárolt is valamit az ember.

Hát így... Sok hasonlóságuk ellenére minden ország másmilyen és más szempontból a "kedvenc" vagy másért lenne érdemes visszamenni. Indonézia mindenesetre nagyon belopta magát a szívembe, noha azért hogy Jakartában éljek akár csak egy évet is, biztosan legalább egy lottó 5össel kellene lefizetni :)

A leghatalmasabb dolog amit láttam Angkor Wat Kambodzsában, a legkisebb a törpecsikóhal a Bali tengerben, a legfinomabb ebéd az utolsó laoszi ebéd banánlevélbe csomagolt hala, a legérdekesebb az első kézzel evés földön ülve Yogyakarta piacán, a legnagyobb marhaság ugyanitt a színesre festett kiscsirkék, a legélvezetesebb kultúrcsoda a Ramayana balett, a természeti szépségekért Bali rizsföldjei (és víz alatti világa) versenyez Laosz hegyeivel és vízeséseivel, de a legboldogabb pillanat vitán felül Balié: egyedül ültem a tengerparton és néztem, ahogy a szél játszik a mellékelt csodálatos papírsárkánnyal...