Korábban soha nem vettem részt önkéntes munkában, de ha minden jól megy, az idei évben nem is egy lesz :)
A Budapest100al kezdődik a történet.
A Budapest100 program keretében immár negyedik éve ünnepeljük az év 100. napja környékén, egy hétvégén a 100 éves budapesti házakat. Eddig minden évben részt vettem látogatóként a programban és már tavaly is szemeztem az önkénteskedéssel, de végül csak nem jelentkeztem.
A kezdeményezésről eddig azt hittem, hogy rögtön az első évben egy külföldi ismerősömtől értesültem és meg is látogattuk az akkor éppen 100 éves CIB székházat a Szabadság téren, de most utánanéztem, hogy ezt már csak a képzeletem fűzte össze, mert a ház idősebb is és nem is 2011-ben, hanem 2010-ben történt mindez. Akárhogy is: imádom ezt a várost, felfedezni a rejtett is zugait és értékeit, besurranni éppen csukódó kapuk mögé, bekukkantani a belső udvarokra, fellopódzni a cselédlépcsőn és visszajönni a főlépcsőházon, beleszippantani a múlt falai közt a jelen illatába.
Nos, idén másképpen állt a helyzet, jelentkeztem önkéntesnek, elmentem az önkéntes találkozóra és nagyon lelkesen vittem is ki a 100 évességről tájékoztató anyagot a kikutatott házaknak. Mivel első mégis a munkahelyi kötelesség, igyekeztem nem túlvállalni magam, és ahogy haladt előre a szervezés, csak találtam olyan központi és helyi funkciókat, amikben azt remélem jól tudtam segíteni.
A „Házunk”, melyet egy kis csapattal támogattunk a programszervezésben eléggé kiesett az útvonalakból, így nem vártunk különösebb nagy tömeget, mégis közel 100an látogattak el "hozzánk". A házban egyetlen központi kapcsolattartónk volt, aki nagyon lelkesen állta a sarat a belső egyeztetéseken a házban. Aztán jött a hétvége, kiderült, hogy a szomszéd házban is van, a Budapest100tól függetlenül program, lelkesedik az egész ház, együtt munkálkodnak a belső udvaron a lakók és máris igazán felvillanyozódtam: remek lesz ez a hétvége! Az első nap részt vettem az önkéntes-kollega első vezetésén a „saját házunkban”, majd másnap reggeltől majdnem du 3ig én voltam az ügyeletes. És noha magam döntöttem, hogy átmegyek egy másik házba is ünnepelni, vérzett a szívem otthagyni a „házamat”.
Pár hét, egyre szorosabbra fűződő kapcsolat, majd másfél nap, hellyel-közzel együtt töltött idő alatt a házzal és lakóival teljesen úgy éreztem, hogy én is a ház „része”, „lakója” vagyok. Fantasztikus élmény volt a látogatókat körbevezetni, mesélni a városról, a környékről, a kerületről, a házról, látni a csillogó szemeket, a felszínre hozott élményeket, amiket épp a látogatók vagy a közéjük vegyült lakók osztottak meg velünk! Átmenni a szomszéd házba invitálásra, kétfelé szakadni, mikor épp fenn is, lenn is várnak az érdeklődők, megérkeznek a házköszöntő gyermekszínészek, megnyugodva lenézni a negyedik emeleti függőfolyosóról, hogy megint feltűnt egy lakó, aki ott van a tablók mellett, kínálgatja a pogácsát, terelgeti a látogatókat vagy éppen bújja a helytörténetről szóló könyvet.
Ugyanez a hangulat, ez a lelkesedés fogadott abban az egy intézményben és három házban, amit még meg tudtam látogatni.
Vadidegen embereket, családokat, ritkán látott szomszédokat, eleve remek lakó és emberi közösségeket hozott össze a Budapest100 megint és teszi minden évben.
Nagyon köszönöm a lehetőséget és jövőre, Veletek egy ma még „csak” 99 éves házban!
