Puttalamba érve elfoglaltuk a "kijelölt" szálláshelyünket Farzannal. Szoba, erkély, fürdő, a közelben nyugati jellegű ABC, a helyi színvonalnak megfelelő módon. Du 4re volt megbeszélve a következő program, így miután kissé kifújtuk magunkat még épp volt időnk egy "curry and rice"ra, ami a helyi nemzeti eledel. A "curry és rizsben" az a jó, hogy mindenhol ugyanaz és mégis mindenhol más. Más a curry, más a rizs, mások a zöldségek és a hús. Csak egy közös: minden curry and rice ugyanolyan piszokjó :) A helyi szokásokhoz máris alkalmazkodva kézzel ettük meg az "ebédünket" és fejébe még egy tálból is curryztünk - erre kell számítani, ha két curryt kérsz. Egy nagy tál rizs, a sok kis tálban meg a hozzávalók. Jah, és szinte mindenhol mindenhez adnak paradicsom szószt. Édeset alkalmasint.
Négykor jött értünk a tuk-tuk, benne két imádnivaló kisleánnyal, Farzan gyerekeivel. Gyönyörűek voltak. Éjfekete szem és haj, némi bizonytalanság az idegen nénikkel szemben, de azért ölbe ültetve mentünk a sótelepre. 
Puttalam és környéke amúgy is nevezetes a sótermelésről, de Farzannak van saját sótelepe is. Nála még ért a só, a szomszéd épp aratott, így megfigyelhettük a sókészítés különböző fázisait a szélerőművek árnyékában. A só 27fokon tud legjobban kiválni a tengervízből, így a művészet az, hogy ezen a hőfokon kell tartani a vizet a medencékben. Kétféle üzleti modell van a termelésben: az egyikben kéthetente fizetett munkabérben dolgoznak, a másikban a sóeladásból származó bevételt osztják meg valamilyen %ban.
Innen egy helyi játszótérre mentünk és készítettük elő az esti közös játékot a kis hölgyekkel.
Vacsorára Farzanékhoz voltunk hivatalosak. Itt aztán sorra jöttek elő a kulturális különbségek. Minket leültetett Farzan a nappaliban, ahol egy darabig beszélgettünk, majd ő eltűnt a házban, mi meg maradtunk a gyerekekkel játszani. Anyuka nagyon elemében volt! Meg persze az aprónép is! Szóval Farzan eltűnt és jelezte, hogy készül a vacsora. Aztán reméltük megismerkedhetünk a nejével, de csak nagysokára láttuk, ugyanis vagy főzött, vagy imádkozott. Éppen ramadán volt egyébként. Szóval eltelt vagy 1,5 óra, amikor már kezdtük kellemetlenül érezni magunkat. Gondoltuk odaadjuk az ajándékokat, amit viszont nem bontottak ki. Aztán persze a kislányét ki kellett :) Szóval elment még jópár perc, mire kezetfogtunk a feleséggel, aki egy szót se szólt. Majd eltűnt, főzött, imádkozott... és rettenetesen sokára leültettek minket enni. És mivel ramadán volt, ők nem ettek velünk.... Hjaj. Azért kissé kellemetlen ám 2en enni, mikor másik két gyerek meg 2 felnőtt nem eszik Veled, viszont egyfolytában aggódnak, hogy ízlik-e :) Kései hazatérés után hajnali ébredésre készültünk.
Elmentünk ugyanis leopárdlesben reménykedve a Wilpattu Nemzeti Parkba. Leopárdot ugyan nem láttunk, de rengeteg őzet, pár vízibivalyt, kékmaradat, hüllőt igen. Sztyeppés, erdős tájon zötykölődtünk. Ekkor még elefántból is csak az útmenti figyelmeztető táblák jutottak.
Este újabb vendégségbe voltunk hivatalosak, Farzan minden ismerőse kíváncsi volt ránk. Ide nem sokkal a napi böjt vége előtt éreztünk, így itt sem úsztuk meg, hogy együnk :) A felszolgálást a férj intézte, de előtte bemutatott minket a konyhában tartozókodó mintegy 10 hölgynek - feleség, lánygyermek, anyós, barát miegymás - akik egyrészt előkészítették a vacsorát, másrészt ők ott is fogyasztották el. Miután minket megetettek Farzan rá lett beszélve, hogy maradjunk ott mostmár a böjt végére - amikor is végignézhettük, hogy a két férfi eszik, mert ugye akkor meg mi nem ehettünk :) Ilyentén vonatkozások miatt talán szerencsésebb nem ramadánkor utazni :)
Este még a szálláson ismét találkoztunk Farzannal egy "könnyes búcsúra", amit másnap hajnalban a biztonság kedvéért újra megismételtünk :)
