Ma egy nem Korea-specifikus furcsát osztok meg veletek, ellenben a blog címében magamnak adott játéktéren belül maradok - az MBA vonalon.
Korábban írtam már a tantárgyfelvétel körüli vívódásról és a mindenkihez kirendelt személyi tanácsadóról. A hétvégén pedig lezárult a tárgyfelvételi időszak, innen tehát már nincs visszaút: amit felvettem, azt a szemeszter végéig tanulni kell.
Egy szem kötelező MBA óránk van: bevezetés a pénzügyi analízisbe, avagy Introduction to Financial Analysis, illetve - a kulturális beilleszkedésünket (?!) segítendő - kötelező ugye a Koreai nyelv és kultúra nevezetű tantárgy. A pénzügyi számvitel (Financial Accounting) is köszöni jól érzi magát az órarendemben, a Változásmenedzsment és a Pénzügyi eszközök és piacok viszont kipotyogtak, hogy átadják a helyüket a Competitive Startegy - versenystratégia - és Managing Human Capital tárgyaknak.
Itt kell megállni egy pillanatra. Ugyanis a tantárgy címe valami humánügyet sejtetett, és mindamellett, hogy a kurzusleírásből is úgy tűnt, hogy igenis emberi erőforrás problémákat fogunk feszegetni, a "human capital", vagyis emberi "tőke" kifejezés nagyon idegennek hatott.
A tanárúr, Professor Moon egyébként egyben a személyi tanácsadóm és a stratégia kurzus oktatója is. Meg is kérdezte ma, hogy biztosan minden nap látni akarom-e?
Nos válasz az, hogy igen, mert izgat a sajátos megközelítése, és eddig messze a legjobb tanári vénáról adott tanúbizonyságot a tanárok közül (leszámítva talán Logant az angol órákról). Mindkét órája valóban épít az órai aktív jelenlétre, nem hagyja, hogy ne tegyük fel a beharangozott "Miért? Miért? Miért?" kérdéssort (Azt mondta, hogyha szeretem feltenni ezeket a kérdéseket, akkor járjak az óráira...) és tényleg meg akar minket győzni arról, hogy vannak olyan receptek, amik kultúrafüggetlenül működnek a stratégia és humán erőforrás menedzsment területén.
Utóbbi állítását alátámasztandó mindkét kurzuson a közgazdaságtani alapvetésekből indul ki és valóban mindent erre is tervez felfűzni. És ez a furcsa! Lecsupasztíani mindkét témakört és eliminálni a vizsgálati szempontok közül a pszichológiát, szociológiát, antropológiát és miegymást, egyfelől érdekes kutatási témának tűnik (és ő ezzel is foglalkozik főállásban...), másfelől hatalmas kihívás diákként "megerőszakolni" való világbéli tapasztalataid és korábbi tanulmányaid alapján rögzült, félig már a tudattalanból érkező válaszaidat a kérdéseire. Különösen akkor, ha ugyanazon az egyetemen jártál vezetés-szervezés szakirányra ahova én, ahol már a 0. óra 0. percében Fayollal meg Taylorral ijesztgették a potenciális személyügyi vezetőket, és ahonnan a posztmodern éretelmetlenségéig vezetett az út. (A látszólagos terminológiai zűrzavarért mindenkitől elnézést, de talán a kontrasztok még jobban kidomborítják a megközelítésbéli különbséget.)
Zárásul annyit jegyeznék meg, hogy annak ellenére, hogy a helyi - privát - vállalatokban nem ritka a heti hat (!) napos munkahét alapbeállításként és a napi 12-14 óra munka, a vállalat iránti elkötelezettség, és a szenioritás tisztelete a mai napig meghatározó, semmiképp sem mondanám, hogy ezzel most érezzük kritika nélkül alátámasztottnak az ázsiai vállalati kultúráról alkotott elképzeléseinket - vagy mindezekből adódóan vaskalaposnak címeznénk a professzort! Éppen ellenkezőleg! A helyi munkaerő - vagyis a diáktársak - igenis gyakorolnak kritikát, igenis többnek látják magukat gépeknél - és igen, ettől még nem fordult itt meg a világ, de azért itt-ott már mocorog... És kérdésemre válaszolva (nem lehetett nem kiprovokálni) a Tanár úr is bevallotta, hogy új munkatárs felvételénél csak a két jelöltig való leszűkítésig követi a költség-haszon elemzés elveit - onnantól pedig jöhet az intuíció, szimpátia, közös hobby, "magic show" ésatöbbi :-) (Ebből a témakörből egyszer lehet kikerekítek egy önálló bejegyzést. Szigorúan saját élményekre - és nem tudományos kutatásra - alapozva.)
Holnap igyekszem egy könnyedebb témát választani, a vezszerv szakirány képviselői pedig remélem fórummá változtatják a komment rovatot!
