Málta a világ harmadik legszuperebb merülőhelye, mondják a szaklapok. No persze kinek miért lesz valami a "legjobb" vagy a "harmadik legjobb". Merülőhely van bőven, bázis úgyszintén (még magyar is), az infrastruktúrára sem lehet panasz, mindenki találhat a tapasztalati szintjének megfelelő merülőhelyet is. Ugyanakkor ide elsősorban nem a színes halacskákért meg korallokért, hanem a víz alatti környezetért érdemes lemerülni. Málta a víz alatt ugyanis ugyanolyan, mint a parton: sziklásan és meredeken folytatódik a víz alatt is, helyenként fantasztikus árkokkal, kürtőkkel, barlangokkal, kék lyukkal, melyek csodás fényjátékot tárnak a búvárszemek elé.
A jellemző megoldás átlagos tapasztalati szintek mellett a partról merülés, napi két alkalommal. Ez éppen kényelmes, mert a nap többi részében még a sziget(ek) többi része is felfedezhető. Egy három napos, hat merüléses csomagba ideális kombinációban éppen az fért bele, amiben nekünk is részünk volt: 2-2 merülés Cirkewwan, Vallettában és Gozón. Mindhárom remek hely, ráadásul más-más típusát mutatja be a máltai merülési lehetőségeknek.
Cirkewwán (magunk közt Csirkén) falat merültük, 16-18 méteren megtekintve egy, a természet által már erősen birtokba vett Madonna szobrot. És megismerkedtünk a tűzféreggel, ami számolatlanul és mindenféle méretben van jelen mindenütt Máltán.
Valletta Nagy Kikötőjében az HMS Maori roncsát merültük, gyakorlatilag egyedül, mert vasárnap korán reggel mindenki inkább a marsaxlokki halpiac felé veszi az irányt. A kora reggeli fényjáték, ami magasabbra hágott napnál lenne elvileg talán még szebb, éppen ideális volt az első merülésnél! A sziklás partig, ahol lépcsőn lehet ki és bemászni pedig egy nagyon nyugodt kis "rét" terül el, szívesen mászkálnék rajta a szárazföldön is. Mintha alacsony ajnövényzettel sürűn benőtt, de a homokos, köves aljzatot is lépten nyomon felvillantó virágos rét felett lebegtünk volna. Murénák, tűzférgek és kisebb halrajok kíséretében.
Gozó egy másik sziget, másik világ és ez a víz alatt is megnyilvánul. Itt az első merülés az Azúr Ablak mellett,a Blue Hole-hoz vezetett, aminek a megközelítéséhez azért tisztesen kell küzdeni a sziklás parton és hatalmas sziklákon át teljes menetfelszerezésben, napsütésben, jópár méteren. De aztán a lesüllyedés a kék lyukon át igazolja, hogy megérte a mini-tortúra! A kék lyukakban a fényjátékok különösen szépek, ráadásul amikor itt 5-6 méteren kiúszol az alján, akkor egy hatalmas sziklás terület felé érsz, ami szintén lélegzetelállító. A fal mentén aztán jönnek a különböző mélységű, magasságú vájatok, hasadékok. Meg tonhalak.
Az Inland Sea avagy Belső tenger viszont mindezt megkoronázta. Ezen a helyen a szigetet egy fal választja el a tengertől, amely előtt egy kb. 6-8 méteres max. mélységű, "belső tenger" merül el, hajós kijárattal is a nagy víz felé. Ugyanebben a hasadékban merülve is, biztonságos mélységben a hajók alatt ki lehet jutni a tengerre. Az élmény olyan, mintha egy barlangban lennél. A "bejárat" után eltűnnek az élet maradék jelei is és az erős homályban már csak a kopár sziklafalakat látod. Ideális hely lenne az órákig tartó meditálásra. Aztán mikor itt éppen kezdenél elmerülni a "semmiben" meglátod a "Fényt". Halványkéken, elmosodó fallal. De ahogy közeledsz élesedik a fény, a határvonalak és egyszercsak ott vagy a Nagy Kékségben. Onnan persze a fal merülése megint gyönyörű, de igazából alig vártam, hogy ugyanitt visszamenjek. Kifele menet talán méginkább megérintett a barlangmagány, több időm volt látni eltűnni az életet - a moszatokat, a legtovább kitartó pirosakat, majd a pöttyökben még fehér dombokat képző utolsó túlélőket, de aztán megint sötét lett, csend és kihaltság. Ha a merülésvezetőm nem szól, hogy nézzek hátra a Nagy Kékségbe vezető kapura, talán meg sem teszem, pedig ha lehet még szebb volt, mint odafele.
Akad még merülőhely bőven, repülőgéproncs, nagyobb mélységek, szobrok, hasadékok. Lenne még mit megmerülni a világ harmadik legjobb merülőhelyén!
