Ennyire van Budapesttől gyalog Pákozd, autóval Brüsszel és repülővel Peking. És ennyire van Budapesttől Aberystwyth is – kocsival, repülővel, vonattal és vonattal. Az összehasonlítással nem akartam persze ötleteket adni a barátosnémnak, hogy hova költözhetne még messzebb esetleg, mert a térkép alapján persze nincs is olyan messze, meg hát ha időben nem is, költségben biztosan hatékonyabb a látogatás, ha csak Wales-ig kell elmenni.
Ugyanis a kimondhatatlan nevű település Wales egyik legmeghatározóbb városa nem utolsósorban egyetemének köszönhetően. A kisváros lélekszáma ennek megfelelően eléggé hektikusan ingadozik a diákság ki/beáramlása nyomán, hiszen a kb. 20.000res lélekszám már 8.000 diákkal is számol! Nos, valahol itt meg is akadnak az Aberystwyth-el kapcsolatos ismereteim, mert a walesi kirándulásoknak ő mindig csak a bázisa és nem a végcélja volt. Egyébiránt meg szinte pont az ország közepén fekszik, éppen ideálisan mind az északi, mind a Dél-walesi túrához! (Jójó, tudjuk még az is, hogy tengerparti fekvésű, elképesztően hosszú és nagyon szép a promenádja, van kis vármaradványa is. A dombtetőn van az egyetem és a promenádot záró zordnak tűnő szikla igazából csodálatos kirándulóhely!) Legfőképpen persze nem ezekért „járok” Walesbe, bár hamarosan látni fogjuk, hogy éppen önmagában is megérné a hosszas utazást, hanem a társaság miatt. Utóbbiról mégis kevesebb szó fog esni ezen a fórumon. Maradjunk annyiban, hogy az összes nap összes csodája mellé társult még egy kiváló útitárs és sok remek beszélgetés! Hát így tessék olvasni a beszámolót.