A gyatra címválasztás azért nem csak annak tudható be, hogy szegényes a fantáziám, hanem, mint mindjárt olvashatjátok, valóban a kelleténél több "utolsó napja" volt ennek a túrának.
Történt ugyanis, hogy már azt tervezgettük mit csinálunk majd a szabad délutánunkon Belgrádban a vonat indulásáig, mikor a határhoz érve Anyu ment előre az útlevélellenőrzésre. Majd jöttem én és maradtam a határ "dubai" oldalán. A furcsa utiokmányom hosszas nézegetése után ugyanis kisütötték, hogy ezzel én nem léphetek be harmadik országba, csak egyenesen Magyarországra.
Alapvetően kevéssé vagyok hisztis, de azért ezen a ponton konkrétan majdnem eltört a mécses...(igazából egy picit el is tört...) mert én aztán tényleg mindent megtettem. Tudta minden bevont követség/konzulátus/miegymás, hogy mi a hazatérési útvonalam, az okmány átvételekor visszakérdeztem, hogy ugye akkor ez arra jó hogy... a hölgy persze nem volt túl magabiztos, ami biztosan szemet kellett volna szúrjon, dehát ha mondta, mondta... (persze megint jött a nekem kellett volna okosabbnak lennem és megkérdezni, hogy ez egy ETD-e, mert az éppen nem volt ráírva, meg miért olcsóbb, mint amit a német konzul jelzett stb..) meg aztán vissza is vittem a magyar tiszteletbelire és ott is mondták, hogy ok.... Szóval igazából minden gyötrelmem mellett igyekeztem annak örülni, hogy legalább már Belgrádban vagyok.
Nem sokáig örülhettem persze ennek sem, mert rögtön kitalálták, hogy vissza kell mennem Dubai-ba. Mondtam, hogy arról szó nem lehet. Erre kitalálták, hogy a légitársaság hibája az egész, így nekik kell megoldani, hogy hazajussak, akárhánymillió átszállással. Ez is gyanús volt. A gépen meg ami hozott, oly kevesen voltunk, hogy gyorsan visszament, így aztán egy pár órára mindenképp kiesett a "dubajozási" :) opció. Aztán jött mindenféle egyéb kalamajka, újabb követség szállt be a buliba.. mi meg a lehető legnagyobb higgadsággal - masszívan tartva a végül kb 50.000res telefonszámla felé - igyekeztük intézni az ügyemet továbbra is.
A vége az lett, hogy közöltem, hogy köszönöm mindenkinek a segítséget, de majd én megoldom. Telefon haza, hozzátok a személyimet a reptérre. Belgrádba. Mert Szerbiába be lehet lépni személyivel. Azt, hogy hogy jut be a belső oldalra a személyi pedig leginkább úgy képzeltem el, mint a "filmek"ben, majd átdobják a határon :) Ugyanis kiderült, hogy a hazajutásomon csak én dolgozom, mások inkább azon dolgoztak, hogy Szerbiába be tudjak lépni... és még én voltam lebaltázva, hogy nem értem meg, hogy értem dolgoznak....Jah... ott vagyok egy idegen országban az adott ország hatóságai által érvénytelennek tekintett okmányokkal. (Azért a vonal másik végén is lehetett némi kétely a javasolt megoldással kapcsolatban, hiszen a végső álláspont az volt, hogyha át is juttatnak a dubai-szerb határon, akkor is hozzassam le a magyar-szerb határ szerb oldalára a személyimet és onnan szálljak vissza a személyimmel a vonatra :) Teeeesssééék???!!! (Végül egyébként nem is tudtak volna bejuttatni, szerintem még napokig...)
Summa summarum, a vége az lett, hogy a személyim eljött értem. A futár személyazonosságát agyonra ellenőrizték, majd hála az égnek villámgyorsan a látóterembe került az okmány, amivel beengedtek. És ekkor - ismét, de immár végre a megkönnyebbüléstől nedves szemmel lehetett kétségbeesni, ugyanis - kitalálták, hogy mostmeg Anyu nem jöhet be, mert ő már bent van! Ugyanis, mint említettem, Anyu ment előre az ellenőrzésre és az ő útlevele le volt pecsételve - de bent maradt velem a váróban. Azért ez már látszott, hogy inkább komikus, így mintegy 2 perc alatt kapott is érvénytelenítő, majd új pecsétet (a következő napra....), de az a két perc már tényleg elviselhetetlenül hosszú volt.
Sírás-rívás, nyakbaborulás, holdfáradt autózás következett - ráadásul még váltani sem tudtam, hiszen a jogsimnak is lába kélt... - és igazán nagy sírás-rívás a magyar határ átlépésekor, ahol nem volt semmi vizsgálat, tortúra :)
Az elveszett/megkerült dolgaim azóta sincsenek nálam, de valahol még reménykedek, hogy egyszer hazatalálnak...
Mi mindenesetre itthon vagyunk, azóta újra a nyakunkba vettük a világot és talán még azt is megírjuk hamarosan, hogy most merre jártunk :)
