Szóval Sigiriya biztosan megközelíthető valami kevésbé "romantikus" útvonalon, lévén mégis a legfőbb nemzeti nevezetességről van szó, de így a víztározó mellett is végigvezetett az utunk - amolyan Angkor Wat érzés mellett. A sofőrök azt mondták egy óra alatt végzünk, de minthogy egy 200m-es szikláról van szó, inkább 1,5ben maradtam velük.
A sziklához különböző kerteken át vezet az út, ami egy szépen rendbentartott romterület és a közepén futó "sétány"ról végig pazar a rálátás a hatalmas sziklára. A kemény mászás a hegy aljában jön. Érdekessége a terepnek, hogy a hatalmas sziklákat beletervezték a valahavolt épületegyüttesbe és ez remekül sikerült.
A sziklán található romok rendeltetéséről többféle teória kering: palota volt vagy meditációs hely, talán már soha nem tudjuk meg. Amire viszont mindenképpen készülni kell az víz, napellenző és hatalmas szél, rekkenő hőség főleg a déli órákban! A lépcsők elég magasak és sok helyen szűkek, majd a szikla aljától kezdve egyre több a vaslépcső.
Az első "látványosság" a sziklafal kb. kellős közepén található falfestmény-kollekció, amelyek döbbenetes éppségben és élénk színekben pompázva maradtak ránk. Ide egy vas csigalépcső vezet. Minden tériszonyosnak ajánlom ezzel együtt a félelme leküzdését, mert nagyon megéri a küzdelmet. Innen tovább egy magas fal mellett lehet a szikla oldalában előre araszolni, de szabályosan küzdeni kell a szél ellen. Fizikai kihívásként kétség kívül ez az eddigi legmegterhelőbb célpont, ahol jártam. Pedig a java a végső vaslépcső soron jön! A csúcs megmászásához ugyanis a valahavolt hatalmas téglaoroszlán mancsai közt, annak egykori ordításra nyitott száján, a "nyelvlépcsőn" indul az út, ami eztán azonnal át is vált egy kevéssé bizalomgerjesztő vaslépcsőre. Kell imádkozni na, hogy az ember feljusson. Odafent aztán pazar a kilátás, hatalmas a szél - és van pár rom :) Szóval a komoly tériszonnyal küzdők alkalmasint kihagyhatják. Amolyan Teotihuacán-szerű a feeling, leszámítva, hogy az épített látványosság itt kevésbé impozáns. A táj azonban mesébe illő, uhogy aki teheti inkább másszon!
Az 1 óra egyébként leginkább sietve elég, noha a sokkal több meg az időjárási kihívások miatt vállalható nehezen.
A kb. 2 órás szintidőnkkel innen nagyon nyomtuk a gázt Damulla felé, ahol ismét vagy 560 lépcső várt ránk, így a két programot egy napra jó edzésben lévőeknek ajánlom csak, de legalábbis a Sigiriyaban szerzett lábremegés végét érdemes megvárni. Jegyváltás és negyedtáv után így rájöttünk, hogy holnap is van nap, és miután némi kedvezménnyel megszabadultam a jegyeinktől az elefántok felé vettük az irányt!
És persze lettek elefántok, így ki is fizettem a napi túra árát! Elefántokat kora délutántól a Minneriya Nemzeti Parkban garantáltan lehet látni, ugyanis a nagy hőség elől erdőbe búvó állatok majd 100as csoportban jönnek hűsölni a tavak mellé. Fantasztikus látvány, ahogy fürdőznek, füvet rágcsálnak, gondoskodnak a kevéssé apró kicsinyeikről! A szomszédos tóban pedig ezrével hűsölnek a gólyák!
A felette program- és zötykölődésgazdag nap után holtfáradtan zuhantunk ágyba, egy újabb remek vacsi után!
