Jakarta 9 milliós nagyvárosa közel éjfélkor, mikor megérkeztem mindenképpen előre foglalt szálláshelyért kiáltott. A pénzváltás után (érdemes a reptéren váltani, nem voltak jobbak az árfolyamok a városban sem) természetesen azonnal a segítségünkre (a cseh és én ugye) sietett egy minden problémát megoldó figura, mint ahogy az minden rendes arab/muszlim országban lenni szokott :) Minekutána éppen csak egy dollárnyival mondott nagyobb számot, mint amit a hivatalos taxisoktól vártam, nekifogtam a közel 1-1,5 órás útnak a belváros felé, nem messze oda, ahol a júliusi robbantások történtek. 

A megbeszélt találozóhely a Starbucks volt, ami ugyan "csak" éjfélig van nyitva, de a székek kint maradnak a ház előtt, sőt még egy fáradt Starbucks alkalmazottal is szóba elegyedtem a némileg gyanakvó rendőrök szomszédságában. Addig-addig, míg megérkezett Romy, a Procter&Gamble alkalmazottja, hogy hazavigyen és megmutatssa élőben, hogyan is működik a tegnap említett Couch Surfing. 

Romy lakása, apartmanja az elit negyed környékén található és az egy szoba, fürdőszobába érve nagyon örültem, hogy még nem kell megismerkedni az indonéz toalettel. Ellenben azzal igen, hogy a lakás ennyi. Se hűtő, se konyha a vízautomata pedig csak átmenetileg hiányzott, mert emberem épp most költözött oda. Se takaró! Ami további szállásokon is előfordult, dehát tényleg miért is kellene, ha mindig 25-35 fok van!

Némi beszélgetés után alvásra is fogtuk a dolgot, így ismerkedésem a várossal csak reggel kezdődőtt. Az alsó szinten találtam egy közös "konyhát" a lépcső alatt, egy mini "üzletet", ahol alapszintű ebédfélét is be lehetett szerezni a "kert" sarkában. Száradtak a ruhák a köteleken és a sarokban ott lapultak a közös mosógépek. Teljesen jó hely, meg kell hagyni. 

Pláne, hogy miután kiléptem az utcára és mindkét irányba kifotóztam az egyik irányban felhőkarcolókat és jó utakat, a másik irányban faházakat, fémeztelen gyerekeket és felnőtteket, vezetékes víz hiányát láttam, a közös pedig mindenütt csak az volt, hogy állnak a sorompók mellett a rendőrők, hogy egyes utcákra vagy utcaszakaszokra beengedjenek.

A város látnivalóban kevéssé bővelkedik, ellenben olyan hatalmas és annyi sávon kell átküzdeni magad (szerencsésebb esetben egy felüljárón...), hogy gyalog amúgy még kevés is rá egy nap. 

A helyi tömegközlekedésnek kétféle formája létezik: a hagyományos kisbuszok, amiket csak az ima tart össze, melyek megfejthetetlen irányokban közlekednek nyitott ajtókkal. A hátsó ajtón kilóg a "kalauz", aki minden megállóban és köztük is kiabálva gyűjti a megfelelő irányba igyekvő utasokat. 

A kifinomultabb formája a közlekedésnek a TransJakarta Busway, mely magaspadlós buszokkal szállítja az utasokat. Alacsonypadlósként lépsz be egy emelvényről az út közepén a légkondis (!) járműbe, melynek 8 vonala kiválóan ki van táblázva, ámbár a busz kinézete nem árulja el merre megy. Ezen az segít, hogy a nagyobb utasgyűjtő szigeteken külön külön ajtóhoz kell sorbaállni, ahol a megfelelő busz megáll. Ellenben ha nem, na akkor a JóIsten lábába intenzíven kell kapaszkodjál, mert védőkorlát nincs, ellenben szardíniásdobozt megszégyenítő a népsűrűség. A TransJakartán is van ám kalauz, aki nem kiabál, de hatalmas lélekjelenléttel engedi vagy NEM ENGEDI fel az utasokat, merthogy ha itt nem hagyja, hogy leszakadjon az emberek alatt a megálló, akkor a következőn már végképp nem vesz fel senkit. Forgalomszabályozás a havából! Nos, hogy a tömeg közepén összepréselődve végül melyik buszra szállsz, az ismét az a kategória, ahol Allah vagy a JóIsten segítségére kell támaszkodnod, de leginkább a tömegnyomásra... 

Nos, ha ezen mind túl vagy, akkor megnézheted a talpától a feje búbjáig a MoNas, Monument Nasional nevezetű nemzeti emlékművet egy óriás park közepén, fotózkodhatsz a fehér ruhás háziasszony klub tagjaival, meglátogathatod a Nemzeti Múzeumot, ahol elképedhetsz, hogy milyen döbbenetes is 17000 szigeten sokszáz kultúrában élő mégis egy országban egyesülő állam vendégének lenned. (Itt kötelező a látogatás sztem!)

Majd a legkevésbé sem turistabarát városban visszaküzdheted magad a Mesid Istiqlal mecsethez, ami helyi idegenvezetőm szerint 200.000 hívő befogadására képes és természetes szellőzőrendszerrel (a mellékelt ábra szerinti rácstéglákból összerakott falakkal) rendelkezik. És ha az önjelölt muzulmán férjedet rá tudod venni, hogy átmenjetek a szembe levő oldalon a katedrálishoz, akkor még akár végig is gondolhatod, hogy érdemes-e foglalkozni a dologgal (Antonio nem jött, nem mentem hozzá).

Ezzel olyan jól elmegy a nap, hogy mire Kota, a történelmi belváros megismeréséig eljutnál sötét lesz és csak azzal vígasztalhatod magad, hogy Havanna egészen hasonló, a Csirkepiac Hídja pedig kivilágítva is gyönyörű!

Egy McDonalds előtt megbeszélt találkozás Romyval rávitt arra, hogy 2009ben először be is menjek és egyek egy sültKRUMPLIT a meglehetősen széles rizskínálatból (!), hogy onnan egy fantasztikus beszélgetés mellett satéval, a nasi goreng melletti másik nemzeti eledellel zárjuk az estét.