Hogy a vizes témáknál maradjunk, második napom Jejun ismét a víz alatt telt Seogwipo partjainál.
Az ún. Little Munsom sziget körül merültem, ami nem igazán sziget, inkább csak egy nagyobbacska hegyes szikla, némi sziklakifutóval, ami dagály idején a víz alá kerül. Az első merüléshez így aztán még úgy fél méter magasról kellett belépnem, a másodiknál meg már bokáig érő vízből ugrottam a semmibe. Merthogy a teljesen sík sziklapart egy 90 fokos töréssel 9 méteres függőleges falban ért véget.
A bonyodalmak viszont már odafent megkezdődtek. Ugyanis búvárruhát felvenni vizesen könnyebb. Különösen könnyű mondjuk medencében, fél méteres vízben. 10 méter mélység felett az áramlásban lebegve kicsit bonyolultabb, de legalább olyan vicces, ha nem viccesebb :)
Ezzel a mutatvánnyal igyekeztem magam felkészíteni a lenti áramlásokra. Biztos van ám ennél keményebb áramlás is, de igazán áramlásos merüléshez még nem volt szerencsém eddig. Lengedeztek mellettem a lágykorallok és a hínárerdő, én meg gyorsan rájöttem, hogy nem "ciki" ám segítségül hívni a kötélrendszert, mert a fele tankomat megspórolom azzal, hogy nem úszom az árral szemben. (Az egyetlen ki-bementeli pontra való tekintettel nem lehetett megúszni az ellenáramot visszafele.)
Noés odalent: halakról kevéssé tudok beszámolni, hacsak arról nem, hogy ekkora tűzhalakhoz, mint itt, még nem volt szerencsém! Ellenben ami egészen lenyűgöző volt, az a félig-meddig felhős-napos felszíni idő melletti színvilág! Már az első merülésen is csak ámiltam, bámultam az élénk lila, élént sárga láttán, de a máodik körben 23 méteres mélység környékén selytelmes halványzöld, hófehér (!) és babarózsaszín fogadott! Mindez hatalmas lágykorallok formájában! Egyszerűn egy csoda! Az áramlásokkal megfejelve nem kis kihívás is ráadásul, uhogy búvárkodni vágyóknak nagyon tudom ajánlani! A halvilág és a látótávolság szeptember-októberben egyébként másféle illetve lényegesen jobb, de nekem 8-10 méterrel is ekkora élményt okozott. :))
A második merülésünk vége is barna hínártengeren át vezetett, ahol ismét új értelmet nyert a már a strandon zöld moszatokkal és a Vörös tengerben a tintahallal való játszadozás közben is felrémlett szülői intés: "ne játsz az étellel kislányom" :) Nade ha minden, ami mellett úsztam előbb-utóbb az asztalomra kerül?!
Kivéve talán a csigákat! A csigák csodálatosan színes kis lények, egészen döbbenetes színekben és változatos méretekben! A kis résekből kikandikáló "házmesterek" pedig sehogyan sem értették mit keres 10 búvár egy kötélen lógva éppen az ő otthonuk előtt :) (Metróállomásokat megszégyenítő dugó volt a biztonsági megállónál 5 méteren. Lebegtünk szépen sorban a kötélen mindannyian...)
Az egész történetben tényleg az a legelképesztőbb, hogy azt sem tudja az ember, hol van. Na nem mintha érdemtelenül mentem volna át Ausztráliában a navigációs vizsgán, hanem mert a trópusi melegvíz és az északi hidegvizek lakói egyszerre vannak jelen a vízben. Kész őrület!
Merülőtársam egy német lány volt, aki ebben a szezonban kisegíti Ralphot, a tulajt a vendégekkel. Csodásan beszélnek angolul, mint ahogy a negyedik búvár is, akinek a képet a Lonely következő Korea kiadásának szerzők rovatában csodálhatjátok meg 2010 elején.
Mivel képeket sajna most sem készítettem a víz alatt, kérlek látogassatok el a Big Blue 33 dive center honlapjára. A galleryben csodálatos képeket láthattok!
(Búvárfurcsa: az élénk színű uszony jó, merthogy látszik. Dehogy mindenből legyen rózsaszín, az azt hiszem a koreaiak divatmániájának köszönhető!)
Míg én a víz alatt voltam, utastársaim vízesések felé vették az irányt, majd estére visszamentünk Jeju városába, ahol újabb 7 KDI diák és Joe bácsi társaságában az éhes kirándulók és még éhesebb búvárok jóllakhattak a híres jeju-i fekete malac húsával!
A már addig is tipikusan koreai este a földön üldögélő sötügetős vacsorával hibátlan koreai módon ért véget is: a karaoke bárban 10000 wont kellett a képernyőre ragasztanom, mert Eszeterrel hibátlanul énekeltük el Madonna Material Girl című dalát!
