Öt napos Jejura tett kirándulásunkat vegyes érzelmekkel vártam, ugyanis kevéssé hittem, hogy egy hatalmas csodának leszek részese, ugyanakkor nem kevéssé voltam kíváncsi, miért is beszél Jeju szépségéről mindenki a legmagasabb fokon. Hát mostmár értem!

Jeju szigete az ország délnyugati csücskében helyezdekdik el és egészen meglepő mikroklímával remdelkezik. Egy vulkanikus szigetről beszélünk, a közepén a Mt. Hallasan hatalmas hegycsúcsával, amely már már hibátlan trópusi éghajlatot mondhat magáénak - a tegnap ismeretett magas hőmérséklettel és páratartalommal -, pálmafákkal, kaktuszokkal gazdagítva.

A másik jellegzetesség, hogy az össz-ázsiai kaotikussághoz képest egy szinte európai mércének is megfelelő rendezettség jellemzi, ami talán a legtöbbet segített abban, hogy igazán otthonosan érezzük magunkat.

Mindezen felül van mire alapozniuk a jejui lokálpatriotizmust, mert sokminden van Jejun, ami máshol nincs - és minden ami máshol is van, nyomába sem érhet a jejuinak. ^0^ A jellegzetességek között meg kell említeni a női búvárokat (erre még visszatérek), a vízhordó nők szobrait, a Jeju narancsot és a Jeju kaktusz csokit. Nem beszélve a fekete malacról és a Jeju jelképeként működő figuráról, a dolharubang-ról. A (láva)kő "nagypapa" korábban védőszentként funkcionált, de manapság már inkább csak szuvernír minőségében funkcionál jövedelemszerző jótevőként.

A sziget egyénként nem véletlenül érdemelte ki sem a nászutas sziget, sem a nyaralósziget cimkét. Mindkettőt abszolút megérdemli, mert valóban minden van, ami családdal, barátokkal, nászutasként kellhet: 5 csillagos hotel, diákszállás, tengerpart, 2000 méteres hegycsúcs, bonsai park, állatkert, miniatűr park, robogóbérlés, búvárkodás és még sorolhatnám.

De kezdjük azzal, hogy a Jeju Air nevezetű légitársasággal utaztunk oda s vissza Jeju City és a főváros közt. Napi furcsa adagom már itt összegyűlt, ugyanis nemcsak idegenvezetést kaptunk a levegőből látható koreai tájakról, hanem még lufihajtogatással is szórakoztatták az utasokat és a bömbömő csecsemőket!

A reptérenJoe bácsi fogadott minket, aki iskolatársunk a suliban és Jeju királyának illik neveznünk. Túláradó vendégszeretetével az első napunkon remek túravezetőnk volt: újabb helyi finomságokat tömtünk a pocakunkba a földön üldögélve, megcsodáltuk a 100-250 éves bonsaiokat és a teaültetvényeket és megmártóztunk a tengerben.

(Utóbbiról amellett, hogy csak szkafanderben lehet a vízbe menni még azt is jó tudni, hogy a szuperbiztonságosság jegyében nem mehetsz be a vízbe derékmagasságnál mélyebbre és ha mégis ilyesmire vetemednél, a lifeguardok motorcsónakkal iramodnak a megmentésedre...)

Az este egészen izgalmas módon ért véget, ugyanis a partról visszafele tartva - Joe bácsi aggódó szárnyai alól kikerülve - eleget tettünk két, sziklákon nyers halat whiskeyvel vacsorázó koreai invitálásának, amiből egy nore bangos este további adag - immár hagyományos koreai - alkohol és baseballozás kerekedett ki. (Mini tanpálya a város közepén :) Otthon sem lenne rossz egy ilyen.) Nem is tartott sokáig elaludnunk az ondol odúban.