Mégiscsak meg kell említenem a cseresznyéről ezt azt.

Nagyjából ugyanazok a variációk találhatóak meg Szöulban is, mint otthon. Véges botanikai ismereteim fényében nevezzük őket úgy, hogy a fehér virágú zöld levelekkel, a fehér virágú barnás levelekkel és a rózsaszín virágú szintén zöld levelekkel.

A csoda abban áll, hogy nagy mennyisegben és egyszerre viragzanak, aminek következtében már-már téli képeket lehet készíteni, annyira vakítóan fehéren borítja el a milliónyi cseresznyevirág a domboldalakat - miközben ugye egy szem levél nincs a fákon.

A virág-levél arány napról napra változik, így aztán mivel napokig csak csodáltam a természetet fotózás helyett, le is csúsztam néhány kedvenc fám megörökítéséről...

A cseresznye-őrölet viszont nem külföldi specifikus betegség! A koreaiak ugyanolyan izgatottak (voltak), hogy mikor várható a csúcs, hogy hol kellene megnézni őket, hogy kinek mi a kedvenc helye és mi a legjobb napszak (!) a cseresznyenézésre.

Most már ott tartunk, hogy ma/holnap van az utolsó nap virágbaborulást nézni, a következő napokban pedig a második csodát, a virágszirmok lehullását tapasztalhatjuk majd meg. Ami néhány korán nyíló fa + nagyobb légmozgás találkozásakor már ma is hóesés-szerű élmény...

Napi furcsa tegnapra és mára: az egyenruhás leánykák, akik között kissé cirkuszi állatoknak éreztük magunkat Eszterrel. Egyelten iskolai osztály sem akart elendegni két bámészkodó fehér embert közös fotó nélkül a cseresznyefák árnyékában :-)

A másik pedig a fotókon is látható Viktória!, ami a jóégtudja miokból minden fotó-póznál kötelező elem... Hogy a japánok fertőzték meg ezzel a koreaiakat vagy fordítva, azt nem tudom, de talán mindegy is... Lényeg, hogy fotó koreairól feltartott mutató+középső ujj nélkül csak a legritkább esetben készülhet!

(A képek a szomszéd egyetem területén készültek - Kyong Hee University.)