Mint a hétvégi bejegyzésből is kiderült, a változatosság engem nemcsak, hogy gyönyörködtet, de újraélesztő erővel is hatott.
Tegnap viszont egy egészen más kontextusban, a lassan már-már utolsó prezentációmra készülve találtam idézni a fenti mondást, mire két, kellően zavart koromfekete koreai szempár meredt rám...
A latin kifejezéseknek ebben a kultúrában nyilvánvalóan kevesebb az ismertsége, és talán a létjogosultsága is, hiszen a helyi vallási/világnézeti hagyományok Koreában is kitermelték a maguk szólás-mondásait. A félfurcsa igazából attól lesz furcsa, hogy az angolul tudó, és a kommunikációs készség hiányát széles szókinccsel kompenzáló koreaiak sem értik a számunkra legkézenfekvőbbnek tűnő szavakat. Pl. azt, hogy perifériális. Ami angolul is "peripherial"... De hogyan lehet az, hogy miközben _bármire_ mondanak min. 5 szinonímát, éppen a mi nyelveinkbe teljesen beépült latinokat nem ismerik?!
A kulturális diverzitás okozta számtalan helyzetből további csemegeként sorolható a teljes értetlenkedés a "Mi a legfontosabb dolog a világon?" című mese a királyról, a 3 lányáról és a sóról... A só=kimchi cserével is próbálkoztunk - közepes sikerrel... Miközben bármennyit is meditálunk, nem nagyon sikerül megértenünk a buddhista tanmesét a januári meditációról, amiben a "csattanó": a buddhista szerzetes erre meghajolt. Nem szemtől szembe, hanem OLDALRA FORDULVA... A helyes megfejtőknek megduplázom a selyemhernyó adagját... Bár mint a zen buddhizmusból tudjuk, mindenki a maga megoldását és válaszát kell majd megtalálja...
A hétfő-kedd persze megint meghozta a hétköznapokat, és holott Kim Yu-na-t még napokig ünneplik majd nemzeti hősként, visszatért a 빨리빨리.
A kedvenc jelenségben a témakörben a teljesen hétköznapi beszélgetések menedzselése. Mondjuk a sulitól az ebédlőbe vagy onnan a kollégiumba való séta során.
Otthon, ha a két beszélgető nem ugyanoda tart, de valaki éppen "sztoriban van", akkor a célállomás elé érve meg szokás várni, míg a másik befejezi. Ha nem is az élettörténetét, de legalább a mondatot... Koreában - három havi, terepen folytatott megfigyelés után sem sikerült megcáfolnom a H0 hipotézist: - ilyen nem fordulhat elő... Ha megérkezel az épület elé, ahova tartasz és a koreai beszélgetőpartnered tovább folytatja útját, akkor az ajtóban/épület sarkában közli, hogy "Ágyő", és még mielőtt akárcsak az adott szót befejeznéd, már csak a távolodó alakját láthatod... Ha ő érkezett meg, akkor pont ugyanez történik, azzal a különbséggel, hogy a saját mondatát be sem fejezve kezd "annyongnyikászejó"zni...
