A héten többször is előkerült az a gondolat, hogy egy "Jajistenem" típusú felkiáltás milyen sokféleképpen el tud hangozni a koliban - Allahtól, Jahvén át, Jézus Krisztusig és Buddháig bezárólag lehet segítséget hívni a vizsgaidőszakban. És hogy teljes legyen a kép, ma nekem is sikerült bejárni egy kisebb utat...
Hajnali fél egy körül Eszter szólt, hogy át kell mennünk az irakiak szobájába, akik tegnap költöztek ki. Itthagyták a kulcsot a portásnál, hogy még mielőtt megjön a takarítónő, szedjük össze, ami kellhet nekünk abból, amit itthagytak... Az edényhalmok között találtunk egy szőnyeget is, amit első nekifutásra nagy lelkesedéssel fogadtuk, minthogy már régóta szeretnénk egy szőnyeget, de az itten nincsen... Szóval lelkesen konstatáltuk, hogy az irakiak mégis megtalálták a szőnyeglelőhelyet. Csakhogy a következő másodpercben konstatáltuk, hogy egy imaszőnyeggel állunk szemben... Így aztán elraktuk a másik imaszőnyeg meg a Korán mellé, amit még korábban kaptunk megőrzésre, hogy adjuk oda a pakisztáni srácnak, azzal, hogy vigye el a mecsetbe Itaewonba.
Reggel felkeltem, hogy meglátogassuk végre a második emeleti katolikus templomot. A baptista mise után ugyanis elnavigáltak egy katolikus "templomba", ami egy második emeleti nagyterem egy irodaházban - átmeneti szállásul a tatarozás alatt lévő templom közösségének.
A mise nyilvánvalóan ismerősebb volt, mint a baptista szertartás pár hete (lásd a 11-i bejegyzést), de azért nem volt hiány furcsákból sem. Pl. én olyan katolikus szertartást még soha nem láttam a világon, ahova a férjes/özvegy asszonyok csak kendővel a fejükön léphetnek be... Zsinagóga OK, de a katolikusoknál még nem találkoztam ezzel soha. Tehát az asszonyok egy (kvázi egyen) fehér fátylat helyeztek a fejükre. (A férjességi hipozézisemet eddig nem tudtam visszaigazoltatni, de csak a nagyon fiatal lányokon és felette kevés velemegykora hölgyeken nem láttunk ilyet...)
A perselyezés itt sem az otthon, vagy eddig bárhol látott módon zajlott. A két padsor közé egy kis állványra kihelyezett kosárba kellett bedobni a pénzt. A hívek soronként, szépen egymást követve járultak a kosárhoz, majd vissza a helyükre egy óriás tekergő kígyó módjára körbesétálva a padok körül (mint Úriban az áldoztatáskor). De ez egy technikai kérdés.
A furcsa az volt, hogy Úrfelmutatás alatt énekeltek valamit - míg az otthon a legnagyobb csendben zajlik.. Illetve csengőszó mellett, amit itt - végülis logikusan - gong helyettesít :-) A MiAtyánk végén pedig nem kézrázás hanem a hagyományos meghajlás történik egymás felé megbocsátás címén.
Buddha nélkül nem lett volna teljes a nap, így gyors "reggeli" után nekiindultunk egy zen meditációnak. Minthogy buddhizmusbéli tudásom jelentős fejlesztésre szorul, tényszerű leírásra szorítkozom.
A meditáció kb. 3*30 perc "lótuszülésben" történő néma elmélyedésből és kettő-kettő közt a teremben való körbe-körbe járkálásból állt -pihentetendő az izomzatunkat. A teljes csöndet - a némi izgés-mozgáson kívül - az allattunk zajló marathoni mantrázás törte meg - valamely bodhisattva (megvilágosodott lény) tiszteletére. 
A meditáció után egy zen mester beszédét hallgattuk meg - bár az értelmezést némiképp zavarták a fennálló nyelvi korlátok. A meditációs délután közös teázással - és vita van még, hogy a korábbi áldozati - kínai körték és almák felfalásával ért véget. Beszélgetés közben fény derült arra, hogy a meditációt tartó szerzetes cseh és élt egy évet Budapesten, míg egy koreai férfiú szintén magyarul szólt hozzánk, merthogy ő is dolgozott egy évet Budán a hegyekben. A mellettem meditáló amerikai leányzó pedig szentimentális hangulatú élményekről számolt be az '56os felmenőiről és a Miskolc melletti házukról :-) (a minap írtam valamit a kicsi bolygóról...)
Ugyan vettem az adást, hogy senki nem hisz el nekem semmit, ha nem illusztrálom, de a bejegyzés szellemében most mégis kérem, hogy ki-ki a maga vilégnézeti meggyőződése nyomán higgye el, hogy nem blöffölök. Ma ugyanis egyetlenegyszer sem kattintottam el a gépet... A fenti kárpótló kép egy bodhisattváról még a Japán útról származik.
