A tegnap beköszöntött új évet Szöul régi városfala körüli hegymászással töltöttük. A kiváló kirándulóidőben, napsütésben meglehetősen jó látási viszonyok mellett meresztgettük a szemünket, hogy valahol a távolban megtaláljuk a város végét. Nem ment.. Szöul egy 10 milliós város, de az agglomerációt is hozzászámítva ennél nagyobb számot is kaphatunk - míg olyanok is akadnak, akik a szűken vett Szöul népességét mondják 8 milliónak. Lényeg, hogy amerre a szem ellátott város terült el a szemünk előtt.
A korábbi, földközeli elképzeléseink csak beigazolódtak: nem domborodik ki semmilyen városrendezési koncepció, egymást váltják a sűrű szövetű, max. 2 emeletes magánlakások és a soktízemeletes irodaépületek, a szűk sikárorok és az irányonként 1-4-6 sávos főutak. A hegyeket csak visszafogottan építik be, parkok ezeken felül nem jellemzőek. A történelni épületek óriási szigeteket képeznek, de a falaikon túl máris ott nyüzsög a modern város.
A Namsangol Hanok Village, avagy a helyi skanzen - ahol a vasárnap nagy részét is töltöttük - a város közepén helyezkedik el - a térkép alapján éppen ott, amit amúgy a városközpontnak mondanál. Közvetlenül egy hegy lábánál...
A furcsa játékok mellett említettem a hanbok nevezetű tradicionális ruhát. A női öltözet a jellegzetes darab, habár van férfi megfelelője is. A hölgyek között mégsem egy túl kedvelt darab, ugyanis a legcsodálatosabb alakú nőből is egy zsákformát csinál. A színek változatosak, a forma mindig ugyanaz. Mosolyogni tessék, a mellékelt ábrán láthattok bennünket ebben a csodában!
Legfőképpen kiemelt ünnepeken (pl. újévkor) hordják, de a nagyon lelkesek a vasárnapi misére is felveszik.
Két darabból áll, a hosszú szoknya kötényszerűen vehető fel és hátulgombolós (pontosabban kötős), míg a felsőrész egy klasszikus boleróhoz hasonló. A fejfedő hátul dupla szalagban végződik.
Minden játék és egyéb bolondság ellenére - pl. ágyúlövés-szerűen, egyszerre óriás adagot felpuffasztó hagyományos pattogatott kukorica sütő gép és félhamisnak tűnő énekesek előadása után - a legnagyobb újévi élményünk mégiscsak a koreai dobosok voltak.
Ha volt szerencsétek valaha is pl. Yamatot hallgatni - akik ugyan japánok-, akkor tudhatjátok milyen élményünk lehetett.
A 45 perces előadás végére újra havazni kezdett, de ez sem a zenészeknek, sem a hallgatóságnak nem szegte kedvét.
A 8 tagú zenekar apait-anyait beleadott és helyieket, nemzetközieket egyaránt elkápráztatva fenomenális ritmusérzékkel, professzionalitással és megfelelő mennyiségű show-elemmel tarkított előadásukkal feltették a koronát az ünneplésre!
