Tegnap tehát a múzeumozás után ellátogattunk egy jókora felszín alatti bevásárlóközpontba - rengeteg van ilyen errefele -, amely éppen útba esett a Namdaemun Piac felé. Minthogy a Lonely Planet sehol nem fogalmazott egyértelműen atekintetben, hogy mi is a piac fő profilja, nem pontosan tudtuk, hogy mire számítsunk - utólag pedig meg tudom érteni a szerkesztőket is...
Az első élményünk a tegnapi bejegyzésben bemutatott kapucnis(!) kutyaruha kollekció volt, amit éppen csak egy lépés választott el az "eredeti" Gucci és Luis Vuitton pénztárc
áktól és táskáktól, valamint a legkülönfélébb ékszerektől. A következő soron jöttek a sapkások - némi nyomásra vettem is magamnak egy szuper darabot (Anikó! Íme az első helyi szerzeményem!).
Innentől viszont minden jóérzésnek ellentmondva, mindenféle rendezőelv vagy logika nélkül jött minden, ami csak egy ázsiai piacon szembejöhet. A keresési költségek minimalizálásának elvét nem itt bizonyították arra bármekkora tételben fogadok... Reprodukciók, műszaki cikkek, szárított halak, pizsamák, kofák, akik egy hegy ruhán állnak az utca közepén, szuvenírárus, extrém fehérneműk uraknak/hölgyeknek egyaránt (egyelőre nem tervezem korhatárosítani a blogot, úhogy illusztráció nincs, mindenki eressze el a fantáziáját...), selyemhernyó sütők, akiknél pénzt is lehet váltani, bontott csirkék, ginseng minden mennyiségben és megannyi, további portékát kínáló, kiabáló árus, köztük a fejükon sushit egyensúlyozó lóti-futik, rohanó vásárlók, piaci étkezdék, hatalmas tömeg végeláthatatlanul.
Egy kereszteződésben komoly késztetést éreztünk arra, hogy vegyünk a leghangosabban kiabálótól "hullámhajót", amiről persze fogalmunk sem volt mi lehet, ellenben teljesen tisztán és érthetően "hullámhajót" mondott... (Meglepetésünkre mikor megtaláltuk csak nadrágokat találtunk nála, abból meg van elég a szekrényben is... Egy "hullámhajó" viszont jól jött volna...)
A furcsa, hogy egy szál papírdobozra kitett pénztárca, számológép és pár befőttesgumi társaságában üldögélő, fogalmad-sincs-mit-keres-ott trécselő öregasszonyok volnának a pénzváltók. A szakmában a férfiak reprezentációja nulla, a megbízhatóság magas, az árfolyamokról ellenben fogalmad nincs, mert kiírás (amúgy a "normál", ablakos váltóhelyeken) s/nincs.
A mai nap a tegnapi izgalmak után csak a számvitel és a statisztika örömeit hozta a koli-lakóknak - és a bosszankodást az első emelet wifi-hibái miatt. Ennek örömére kiköltöztem egy szál laptoppal a 3. emeletre, a srácok szintjére, ahol volt értelmes jelerősség és onnan bonyolítottam a telefonjaimat.
Előszőr egy magyar kollega kínált nekem széket, aztán a bangladeshi srác ajánlotta, hogy menjek be hozzá, aztán mikor már a földön guggoltam, kaptam egy rakás ágyneműt párna gyanánt, végül egy koreai srác hozott nekem egy ivójoghurtot és persze minden arrajáró megkérdezte, hogy mit keresek ott és jól vagyok-e :-) Kedves Anyukám és Józsi, akik végighallgattátok az összes magyar/angol/koreai(basic level...) magyarázatomat és hálákodásomat, miközben épp Veletek beszéltem: bocsánat! Kedves 3. emeleti KDI diákok! Köszi a támogatást!
