A "Januári kultúrnapló"ban utaltam arra, hogy még nincs vége a hónapnak és valóban, még a januárba belefért A Padlás 25. éves születésnapján a 800. előadás megtekintése.
A Padlás mese a javából. Hol a nevetéstől csordult könnyem, hol pedig a saját és mindannyiunk nyomorúsága miatti szomorúságtól, hol az emberi alkotás, kitartás, együttműködés csodálatosságától, hol mindettől egyszerre, a lelkem mélyéig meghatva.
Soha nem jártam még jubileumi bármiféle előadáson, de A Padlás 25/800 után felveszem a listára az ilyen események nyomonkövetését! A mese, mint mondottam csodás és a Vígszínház nagyon kitett magáért a méltó ünnepség megszervezésével is. Az előadás végén megtelt a színpad a szerzőkkel, a valaha volt színészekkel, a jelmeztervezővel, koreográfusokkal, megbontottuk a súgólyukat, megemlékeztünk azokról a fantasztikus színészkollegákról, akik a 800. előadást már nem élhették meg, de megtapsoltuk a világosítókollegát is, aki mind! a 800 előadáson segített minket el és visszarepíteni a színpadról/ra, megtudtunk pár kulisszatitkot, össznépileg énekeltük a kedvenc dalokat és sehogyan sem akartunk megszűnni állva tapsolni!
El tudjátok azt képzelni, hogy valaki 25 éve játszik egy darabot? Csodálatos dolog lehet! Vagy hogy visszahívnak valahova, ahol nyomot hagytál jó néhány évvel később? Azt hiszem másképp keltem fel másnap reggel!
Köszönöm Vígszínház! "Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog"
