Az Olimpiai Park jó hely. Egészen háborítatlanul lehet heverészni a kevéske le nem zárt füves területen. Arról nem is beszélve, hogy Korea (vagy inkább Ázsia) településeinek teljes felületéből a park egy olyan aprócska sziget, ahol lehet, hogy 3 percig nem is megy el senki bármely pont mellett. Vagy megtehetsz úgy 30 másodpercet gyalog, hogy egyszer sem "annyonghasejo"zol. Nem mintha nagy bajom lenne a tömeggel, de néha az sem baj, ha nincs :)
Az Olimpiai Park egyénként 4 stadiont, a híres Békekaput és a mögötte található zászlókat leszámítva prakrikusan valóban nem más mint egy park. Egy szép park.
A guggolva gyomláló nénik mellett, amin még mindig el vagyok képedve (áltagéletkor 60 év a háttérben tornázó nénit is beleszámítva. Szünet sípszóra 30 percenként), érdekes volt, hogy nem kellett keresni a magyar zászlót, mert épp a koreai mellett lobogott :)
Az időutazásról pedig az alábbi szoborpark gondoskodott. 1988 szobrászata lépten nyomon kísért bennünket. Nem is beszélve a hangszórókból kiszüremlő andalgó zenéről, amin szintén a 80as évek lágy dallamai adták meg az alaphangot a fűben tanuláshoz. Napi furcsaként jegyzem meg, hogy ugyan fogalmam nincs milyen hanghordozóról ment a zene itt, de szinte mindenhol árulnak KAZETTÁKAT! Otthon olyat már csak a nagyon világvégi búcsúkban lehet lőni nem?! (Itt meg a sárfesztiválon is :))
