Autóbérléssel indult a nap és nem kis izgatottsággal, hogy vajon az eddig csak gyalogosként, utasként látott közlekedési furcsákat milyen lesz a volán mögül átélni.

Nos jó!!! Imádok vezetni és már nagyon hiányzott a gázpedál a lábam alól. (Ha Misi nem ültet a kormánykerék mögé Ausztráliában nem is tudom mit csinálok már... :)) A közhiedelemre ugyan nem tudok rácáfolni, de megnyugtatásul: nem lehetetlen balesetmentesen közlekedni Koreában.

A szabályokról annyit, hogy városban 50, iskola környékén 30, lakott területen kívül 80  sebességhatár és nagyjából be is tartják ezeket a közlekedők. (Talán a 80at a legkevésbé és egy kis szigetről beszélünk. A szárazföld zűrösebbnek tűnik.)

A furcsákról pedig: a közlekedési lámpák mindig a kereszteződés túlvégén lógnak a levegőben, pontosabban ki vannak feszítve vízszintesen. Jobbra lehet kanyarodni minden kereszteződésben, ha nem jön senki. Ezt többnyire tábla/lámpa sem jelöli, lehet menni mindenhol (vagy legalábbis nekem úgy tűnt :)) Hogy a jobbkézszabály létezik é, arra 3 nap alatt sem bírtam rájönni... Végül a kedvencem: ha nem jön sehonnan senki, akkor át lehet menni a piroson! Anyuka, ez a Te helyed :) (A félreértések elkerülése végett Anyukám nem hajt át minden piroson, de néha szereti, ha megkergetik a rendőrök :))

Az autóbérlésnek persze az a legnagyobb előnye, hogy oda mész és akkor amikor akarsz, ott állsz meg, hol éppen valami izgalmasat látsz, így az aznapra tervezett 2 programpontunkból rögtön lett vagy 8. Jeju az őskorban múzeum, fekete(!) homokos part (a vulkáni tevékenység nyomán), sztúpa a semmi közepén, hegymászás, kráter-séta, 5 csillagos hotel vicces fényparádéval, reggeli bevásárlás 10 emberre cipekedés nélkül stb.

A nap két legszebb látnivalója a Hallasan hegy megmászása illetve a majdnem-jó balkanyar mentén véletlenül felfedezett tememtő volt.

A Hallasan két kiemelt célpontja a csodaszép kráter tóval, ahova nem sikerült feljutnunk és a tavaszi azália tenger, amit viszont szintén nem láttunk, lévén nyár volna akármennyire is nem olyan mint otthon. Ennek ellenére a zöldtenger egy csoda! Pláne a körülötted legelésző őzekkel és fácánokkal.

A temető ködbe, felhőbe burkolódzva egészen túlvilági élményt adott. A királyi sírdombokhoz hasonlóan a közembereket is dombok alá temetik. A rendszeres látogatásnak semmi jelét nem látni, ellenben a természet megoldja, hogy mindig legyen virág a sírokon.