Vasárnap délelőtt sikerült megtalálunk a katolikus templomot angol nyelvű misével! A metróállomáson kb. a 4es kijáraton mentünk fel, ami annak ellenére sem bizonyult végzetes hibának, hogy a templom a 9-10eshez lett volna legközelebb.
A problémák ott kezdődtek, hogy a helyi építészeti hagyományoknak megfelelően valami, ami utcának látszik, az nem biztos, hogy az... Persze ha az elején kiderülne egy sikátorról, hogy csak az egyik végén nyitott az még nem lenne olyan nagy baj, de általában nem ez történik. Percekig lehet sétálni kanyargó sikátorokban, sokszor már-már lapjával a házak között, jobbra-balra fordulni egyéb lehetőség nélkül abban a reményben, hogyha már eddig eljöttél, valahol ki is fogsz jutni a labirintusból.. de az esetek 80%ában dead end, vagyis zsákutca, ahova érkeztél. És minthogy az talán már eddig is kiderült, hogy Szöul nem egy kicsi város (a randiszervező idegenvezetőnk adatai szerint 11 millió fős), a metrózás+kijáratvadászat+zsákutcakaland eredménye az lett, hogy a mise ún. tanító részéről lemaradtunk... Kéretik tehát sok türelemmel és jó térképekkel érkezni az országba!
.jpg)
Egyébiránt nem túl meglepő módon, ez a mise is olyan volt, mint a múlt heti, csak persze angolul folyt. Ebből még az is következhetne, hogy nem jöttünk zavarba sose. De ha lehet valami egy tisztán idegen kultúrában átélt szertartásnál is zavarosabb, az a változatos kulturális hátterű gyülekezet. Mert itt aztán tényleg nem tudhatod, mit csinálj mondjuk a MiAtyánk kézfogásánál. Ellenben be lehet gyűjteni a variációkat egy témára: kitárt karokkal mondott szöveg, kézfogás az ima alatt, egyik sem. Kézrázás, meghajlás, taps, bólintás - és mindezek variációi, permutációi.
A napi furcsa legyen a csatolt kép: a helyi hagyományos öltözet és az európai egyházi művészet klasszikus attribútumainak találkozásáról.
