Az utolsó, utazó napunk Balapitiyában már felette kényelmesen telt. Minthogy másnap a követségen volt jelenésünk, este vissza kellett érnünk Colomboba, de már betéve tudtuk az utat, így lehetett kényelmesen kelni, indulni, csinálni, amit éppen jólesik.
Első nekifutásra éppen az eső esett jól, így üldögéltünk kb. fél órát Balapitiya vasútállomáson. Volt olyan terv is, hogy vonattal megyünk vissza, az élmény kedvéért, de végül nem így alakult a dolog és a várakozás során sem láttunk vonatot, ellenben egy gyönyörűen karbantartott, virágokkal beültetett komplexumban múlattuk az időt :) Közben ébredezett a helyi élet is, tuk-tukok, biciklisek, gyalogosok az úton, az ösvényeken és a vonatsíneken közlekedtek. Láthatóan teljesen a normál mederben folyt az élet. Balapitiyában éppen az volt a remek, hogy annyira turistamentes, hogy tényleg érintetlen :) Nekiindultunk megkeresni a még Galle-ban emlegetett papot, de minthogy itt is ott is megálltunk, vagy háromszor találkoztunk a faluban a háziasszonyunkkal, aki éppen bevásárolt - aznap éppen a férje volt a teknősökkel. Kicsi a világ, és hát, mint látható, kezdtünk valóban nagyon otthon lenni Sri Lankán. Épp a szemetet is vitték el, szóval tényleg besímultunk az álmoskás vasárnap reggelbe :)
Aztán kiderült, hogy mégiscsak van itt is turistacsalogatás. A hídhoz érve ugyanis lelkesen ajánlottak nekünk egy hajós szafari túrát, rém kedvező áron. Persze miután leütöttük az utat (kb. 2 óra hajóút, fejenként tán egy ezresért?), megkaptuk a legeslegjobb idegenvezetőt is :) A lagúna gyönyörű volt! Bújkáltunk össze-vissza a mangrove-erdőben! Aztán persze jött a kismajmos fiú, a kötelezően megtekintendő templom, a fahéjkészítő bácsi, a móka-halmasszázs meg még az üdítős is :), akiknek persze mind kellett adni fix vagy kevésbé fix összeget. Klasszikus turistacsapda! Na nem mintha bántuk volna! A fahéjról sejtelmem se volt, hogy készül. Bambuszba vésett buddhista iratokat se láttunk addig és a haltartásban találtuk a legpirosabb szájú bácsit (lásd bétel-rágás), a majmóca meg szerencsére nem harapta meg Anyukát. De főleg és legfőképp, láttunk a vízben és a mangrovék közt óriás vízihüllőket meg majmokat is!
A templomhoz érve megtaláltuk a gyakran emlegetett Atyát, aki ugyan azonnal nem vezetett el minket az "örökbefogadott" gyerekhez, de ígérte, hogy utánanéz neki illetve ott is hagytuk az ajándékát - leg"rosszabb" esetben az iskolások számára. Az Atya eztán nemcsak, hogy megáldoztatott minket, de talán a valaha hallott legszebb áldást is mondta ránk - a szerencsés úttól, a lopott tárgyak megkerüléséig, a türelmünkig, jószándékunkig mindent beleszőve. Csak elérzékenyülni lehetett!
Innen még elmentünk Ambalangodába, megnézni a híres Sri lankai maszkokat a legősibb készítő családnál, ahol egy maszkmúzeumban a maszkok különböző változatait is megtekintettük - gyógyító, ceremoniális, drámamaszkok -, majd a hatalmas színkavalkáddal a szemünkben az első buszt le is intettük vissza a város felé.
