A "világ közepe" Attila szerint, akivel Yogyakartában ismerkedtem meg Yogyakarta, avagy, ahogy azt Indonéziában mondani szokás: Yogya (ejtsd: Dzsokdzsa). És az ott eltöltött meglehetősen sűrű 2,5 nap után azt kell, hogy mondjam: a dologban van némi igazság!
Yogyakarta Jáva kultúrális és szellemi központja és mint ilyen, hemzseg a külföldi diákoktól és hazai/külföldi turistáktól, a hangulatos élőzenés sörözőktől, ahol Bintang sört lehet kortyolgatni az egész napi 40fokos hőség után és számolatlan ismerősre szert tenni bárhol és bármikor. Nos ez már önmagában is éppen elég, pláne, ha még a várostól nem messze található Prambanan és Borobodur templomokat, a város nyüzsgő batikutcáját, a Marioborot vagy a szultáni palota falai közé betelepült kusza kisvárosi milliőt is hozzávesszük a megannyi kézművessel és műemlékkel!
Yogyáról valószínűleg sok sok oldalt kellene írnom, hogy ne maradjon ki a motorosforgalom, mely az egész Dél-Kelet ázsiai térség egyik legfőbb ismertetőjegye és melynek mi is komoly részesei voltunk Herával, a helyi vendéglátómmal. Hogy milyen hatásai voltak a 2006os földrengésnek - pl. hogy Héráéknál is futnak a repedések minden falon. Vagy hogy megmagyarázzam, hogy azért van mindenkinek madara otthon, mert ők az ébresztőóra. Vagy hogy itt is létezik a TransJakarta Busway Yogyakarta Busway verziója. Hogy milyen csodás élmény a Ramajana balett a Prambanan templom előterében. Vagy hogy megvan a második ökörség a világ 10 legnagyobb baromságát bemutató könyvembe (lásd később a képet). De mivel messze nem vagyok elég jó író ahhoz, hogy inkább csak mutatok néhány képet, kezdve a felhők felett pöfékelő vulkánokkal! Yogyát látni és megélni kell! Nyomás az első jegyiroda!
