Kiderült, hogy nem a pénzzel van a baj, amit Ivan be akart gyömöszölni a gépbe, és nem is azzal, hogy a rossz lukba, hanem azzal, hogy mindenekelőtt a személyidet kell bemutatnod a masinának! 18 év alatt ugyanis itt sem lehet dohányterméket vásárolni és ha az eladó nem, hát majd a gép leellenőrzi a feltétel teljesülését!

A gép ellenben nem fogadja el az ún. Alien Registration Cardot, ami a külföldiek személyi igazolványa, uhogy dohányzás helyett Ivan kénytelen volt a leszokás felé venni az irányt... azzal a megjegyzéssel, hogy Koreában diszkriminálják a külföldieket.

Nos ez a mondat adta meg az utolsó lökést arra, hogy írjak a diákélet újabb fejleményeiről.

Úgy két hete rendezett az iskola egy sportnapot, ami remekül sikerült: kötélhúzás, kidobós, foci, váltófutás! (Úgy lefutottam az afrikai női válogatottat, hogy mindenkinek tátva maradt a szája :)) A hangulat pedig olyan kiváló volt, hogy senki nem akart véget vetni a napnak, így minden buszban hazafelé téma volt az esti folytatás - sok sojuval.

A fürdés után ellenben kiderült, hogy ugyan igen, a koreaiak is ki akarnak menni meg a külföldiek is, nem megy ez együtt mégsem. Merthogy "ők" nem akarnak vegyülni "velünk". Nos, azon az estén valóban be kellett érjük Woojung társaságával a koreai nemzet képvisletében, de velem ilyen itt eddig még nem fordult elő, és nem is éreztem problémának. De vannak akik igen. És nem csak olyanok, akikkel együtt érkeztem, hanem régebben itt élő külföldiek is, akik szerint a KDIos koreaiak nem "vegyülnek".

Az okok között azért én azt gondolom, hogy sok az érthető. A koliban többnyire a nemzetköziek laknak, nyilván más "dolgunk" van a hétvégén, mint a koreaiaknak, ami a többi külföldi bajára/programjára jobban hasonlít, mint a helyiekére; a legtöbb külföldi MPP programra jár, ami csak még inkább összekovácsoló erő és egyébként is: nyilván mindenki jobban megérti magát a saját "fajtájával". És egyébként is: a vásár kettőn áll.

A magam részéről 1 vagyok az összesen 10 külföldi MBA tanonc közül (lsd a mellékelt ábra tanúságát...), uhogy ha tetszik, ha nem, én állandóan koreaiakkal vagyok és nem érzem magam kirekesztve. Sőt! Most éppen 5 meghívás van a tarsolyomban - ebéd, vacsi, vacsi, ez-az, nyaralás - mind az 5 koreai oldalról és általuk kezdeményezve! Uhogy én nem érzem magam kirekesztve, de!

Ami ennél sokkal izgalmasabb az az, hogy egy koreaival vacsorázva (Vicces, a srác Hans névre hallgat. Tipikus koreai keresztnév :) Nagyon kedves barátommá kezd válni amúgy!) egy egészen másik iskolát ismertem meg.

Ami ugyanaz, ahova járok, csak a nyelvi akadályok miatt nem, vagy éppencsak érzékeltem mindazt ami zajlik körülöttem. Az átléphetetlen csoporthatárokat. Egy bandában van az, aki ugyanabban a városban él vagy született. Vagy azonos egyetemre járt. Vagy ugyanabban a szektorban - főleg bank - dolgozik.

Nos ezzel nem is lenne baj. A hasonló a hasonlóval, mondanám. Csakhogy: az egyik egyetem jobb, mint a másik. Vagy nem jobb, de mindkettőn szerint a mi csoportunk a "jobb". Tehát ha Te "onnan" jöttél, akkor veled nem állunk szóba. Vagy Te jobban teszed, ha nem ott dohányzol, ahol mi is. Nem tilos éppen, csak rém gyorsan kényelmetlenül érzed magad, ha mégis arra járnál... Ígyhát koreaiként még előbb is érezheted magad kirekesztve, mint "idegenként"...

Tehát az a sok kedves koreai, aki engem láthatóan a tenyerén hord és én is nagyon szeretem őket, mert kedvesek, aranyosak, segítőkészek és rém naívak - egész nap egy láthatatlan labirintusban bolyonganak, ahol mindenkinek ki van jelölve a maga útvonala.

Szóval akkor hol is élek én most?!  És kikkel? És milyen emberek a barátaim? Amit én megtapasztalok róluk, annak éppen az ellenkezője az igaz saját honfitársaival élve...

A legszebb pedig a szenioritás elve. A legújabb csoportházit Kim, Kim, Kim, Kim és én kellene, hogy megoldjam (igen, mind a 4 Kim... és mind a 4 pasi :)), de Kim és Kim nem dolgoznak. És egy erőtlen kísérlet után már nem is próbáltam meg célozni arra, hogy pedig nem ártana. Mert ők a leröregebbek a csoportban. Nekik tehát nem kell. Csak learatni a babérokat! Úhogy Kim és Kim és én éppen a Hyundai világhódító útját elemezzük lelkesen, de erről majd később...